Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gorlice magyar áldozatairól is megemlékeznek

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. május 2. 7:36

Az első világháború kulcsfontosságú ütközetei közé tartozó gorlicei áttörés 100. évfordulóján a délkelet-lengyelországi városban pénteken megnyitották azt a háromnapos rendezvényt, melynek során az ott elesett számos magyar honvédről is megemlékeznek.

Az ünnepségeket Bronislaw Komorowski lengyel elnök védnökségével szervezi a kis-lengyelországi vajdaság önkormányzata.
A varsói magyar nagykövetség az MTI-vel közölte, hogy Magyarországot Kovács Vilmos ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka képviseli.
A péntek délutáni katonai megemlékezésen és ökumenikus istentiszteleten a kormányzat nevében Maciej Jankowski, a lengyel nemzetvédelmi minisztérium helyettes államtitkára vett részt.
A szervezők a gorlicei csatában győztes országokból középiskolás fiatalokat – Magyarországról például nyíregyházi gimnáziumok diákjait – is meghívtak.
Állami ünnepséget a harcok egy másik környékbeli helyszínén is tartanak szombaton, a Gorlice melletti Sekowában pedig hagyományőrző szervezetek csatarekonstrukciót rendeznek.

Kovács Vilmos az MTI-nek úgy értékelte, hogy a megemlékezés száz év elteltével is fontos az összes itt harcolt nemzet szempontjából.
“Száz év távlatából a frontvonal két oldalán harcolókról már nem mint ellenséges táborokról, hanem mint hősökről és áldozatokról beszélünk. A megemlékezés ezért békébe oldja fel az egykori háborús ellenségeskedést" – mondta.
Kifejtette: a gorlicei csatatéren nagyon sok magyar harcolt, az osztrák-magyar monarchia oldalán küzdő magyar honvédek és a lengyel legionisták fegyvertársak voltak.
“A lengyel és a magyar nép viszonya azóta sem változott, és nem fog változni a továbbiakban sem" – hangsúlyozta.

A csata történelmi jelentőségéről a megemlékezéseken szintén részt vevő Andrzej Chwalba történészprofesszor, a krakkói Jagelló Egyetem volt rektorhelyettese az MTI-nek elmondta: a gorlicei áttörés, valamint az ezt néhány hónappal megelőző, a közeli Limanowánál vívott, a jelentős magyar hozzájárulásnak köszönhetően győztes ütközet az első világháború nagy csatái közé tartoztak. A gorlicei győzelem azért is volt jelentős, mert a helység a Magyar Királyság akkori határánál fekszik. “A Kárpátokban harcoló orosz alakulatok ez idő tájt több helyen átlépték a magyar határt, a Tisza völgyében Budapest felé törtek. Az áttörés pedig lényegesen áthelyezte a frontvonalat" – mutatott rá Chwalba.

Az orosz állások áttörését eredményező, 1915. május 2-5. között végrehajtott gorlicei offenzíva a központi hatalmak egyik kulcsfontosságú művelete volt a keleti fronton. A csata nagy véráldozattal járt, a környéken több mint 80 korabeli katonai temető található. Csak a gorlicei temetőben ma több nemzet 1200 katonája nyugszik – többségük magyar honvéd.