Hadtörténeti tanúk: mozsárbombák és ágyúgolyóbisok

A jókora, tömzsi mozsárbombát egy gönyűi dunai mederkotrást végző markológép hozta a felszínre 2011 novemberében. A munkások szaladtak a polgármesterhez, aki azonnal értesítette a tűzszerészeket, ők pedig a hadi régészeket… Hamarosan kiderült a mozsárbombáról, hogy az 1848–49-es szabadságharcból maradt meg az utókornak.

„Korábban is tudott történelmi tény volt – eleveníti fel a múltat Hermann Róbert –, hogy 1849. április 24-én nagy erejű robbanás rázta meg a Dunát s környékét, jóformán a földdel egyenlővé téve Gönyűt. Ám nem a községet érte a támadás, hanem a Gönyű és Kolozsnéma között állomásozó osztrák lőszerszállító uszályt. A detonáció nagyságát érzékelteti, hogy «csak» lőporból 300 mázsa várt hadi sorsára".

Ezt abban jelölte meg a császári hadvezetés, hogy ha már nem sikerül fenyegetéssel vagy tárgyalásos módszerrel meghódoltatnia a meg nem alkuvásukról, kitartásukról, hősiességükről híres komáromi várvédőket, de még ostrommal sem – mert az csakis rendkívüli áldozatok árán sikerülhetne – akkor az erre alkalmas déli part felőli rombolással próbál kicsikarni valamiféle eredményt, vagy legalábbis gyengíteni a honvédek ellenállását.

Siker így sem kecsegtetett, hiszen a váci áttörést követően Görgei Artúr seregével 1849. április 22-én Komáromhoz ért.

E veszéllyel számolván a Simunich altábornagy irányította császáriak megkezdték a hadianyagok és -eszközök elszállítását, nehogy azok a magyar honvédek kezére kerüljenek, egyszersmind a szóban forgó folyamatos romboláshoz idehajózták a szükséges, számottevő mennyiségű robbanóanyagokat, a nagy kaliberű, 18-24-30-60 fontos nehéz ostromlövegeket.
A szünet nélküli, nagy erejű lövetés komoly károkat okozott: a város romhalmazzá roskadt, lakói a Cigánymezőre menekültek.
A várban maradt polgárok a védőkkel együtt a kor erődépítészeti követelményeinek megfelelően kitűnően megépített várkomplexum kazamatahálózatában, pincéiben találtak menedéket, ha épp nem a kiválóan kiépített manőverezési és tűzrendszert működtették.

Már április elején jelentette a magyar felderítés, hogy Gönyűnél állomásozik egy lőszerszállító uszály. A fővezérség rögvest lépett: a komáromi várőrség egyik dandárparancsnokát, a francia Ferdinand du Hamel de Querlonde alezredest bízta meg, hogy ha lehetséges, szerezze meg a szállítmányt, de ha ez kudarcot vallana, akkor semmisítse meg. Az alezredes azon hiszemben kezdte meg akcióját, hogy azt siker koronázza, ha az északi parton álló gőzhajót beveti. Nem tudta bevetni – mert nem állt ott hajó. Erre elkezdte lövetni az uszályt, amit néhány lövés után telibe is találtak a magyar honvéd tüzérek.

1849. április 24-e hajnalán repesz- és lángözön borított el mindent – Gönyű jószerével eltűnt a föld színéről. A lőszerrakomány megmaradt részét pedig elnyelték a Duna hullámai.
Ette is a méreg Bayer József ezredes, vezérkari főnököt, hiszen a lőpor jól jött volna később.

„Ezt a történetet nagyjából tudtuk, ám e mozsárbombáról és társairól szakmai siker lesz kiderítenünk, hogy milyen típusú, gyártmányú hadieszközök, mikor, hol készültek, mely tüzéregység melyik seregszárnyon vetette volna be ezeket. Az így kiderített adatokból számos következtetést vonhatunk le – fejtette ki Hermann Róbert. – Munkánkat megkönnyíti, hogy a folyómély nyugalma, az iszapfedés jó állapotban őrizte meg az ágyúgolyókat. S könnyebbséget jelent majd az is, hogy tavaly a komáromi másodvonalbéli hadvezetésről rendeztünk konferenciát, amelyen Kemény Krisztián hadi levéltárosunk épp az említett francia alezredesről tartott előadást. Fontos támpontot jelent a jól strukturált, pontos és gondos osztrák hadi nyilvántartás is".

Fotó: A szerző felvételei