Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hárommillió katonát soroznak be Amerikába

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. május 15. 20:42

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

1596032128

A németek tengerészeti jelentést a Népszavában olvashatjuk: „A Földközi-tengeren 12 gőzöst és 2 vitorlást süllyesztettünk el, összesen 50.000-nél nagyobb tonnatartalommal."

Koppenhágából jelentik: „A norvég kereskedelmi flotta április hónapban 72 hajót vesztett. Minthogy ugyanezen idő alatt 22 hajóval gyarapodott a kereskedelmi flotta, a tényleges veszteség 50 hajó, összesen 98,521 tonnatartalommal."

Három millió katonát soroznak be Amerikába – írja a Népszava. „A törvényes alapon előállitott ujoncokat harminc napon belül orvosi vizsgálat alá veszik. Kivételek: a testileg alkalmatlanok, a családföntartók, a municiógyárakban és hajóépitésnél foglalkoztatott fiatalemberek, a bánymunkások, a földmivesek és a vasuti alkalmazottak. A többiek a behivandók osztályát alkotják. Miután a sorozások hárommillió katonát fognak adni és csak egymillióra van szükség, a bevonulást sorhuzással döntik el. Az első kontingens, amely körülbelül félmillió emberből áll, junius elsején kerül a gyakorlótérre. (…)"

„Az ötödik arrasi csata megkezdődött. Már pénteken este sürü tömegekben támadtak az angolok, de teljesen eredménytelenül; csak a reuxi pályaudvarnál maradt a küzdelem eldöntetlen. Szombaton reggel azután az Achéville és Quéant közti 30 kilométeres fronton a tüzelésnek a végsőkig való fokozása után uj harcok fejlődtek. Az esti jelentés szerint ismét csak Roeuxnál maradt a harc eldöntetlen; az angolok támadásai egyébként mindenütt összeomlottak" – olvasható a Pesti Hírlapban.

(A sajtószemlét az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien készítette.)