Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kína szorosabb terrorellenes együttműködést szeretne Törökországgal

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. május 15. 22:02

Hszi Csin-ping kínai elnök szorosabb összefogást sürgetett Törökországgal a terrorellenes harcban – derült ki május 14-ei, vasárnapi médiajelentésekből.

A kínai elnök elmondta, kapcsolataik elmélyítéséhez arra van szükség, hogy mindkét fél komolyan figyelembe vegye a másikat leginkább nyugtalanító problémákat. Hszi úgy véli, hogy a stratégiai együttműködés szorosabbra fonása mindkét ország érdeke – írta szombat éjszakai közleményében a kínai külügyminisztérium.

Hszi a kínai fővárosban tartott Egy övezet, egy út nemzetközi fórum keretében találkozott Recep Tayyip Erdogan török államfővel.

Kínát egyre jobban aggasztják az északnyugati határvidékén található Hszincsiang tartományban élő, muszlim vallású, türk nyelvet beszélő ujgurok, akik közül többen csatlakoztak az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez.

Szíria Kínához akkreditált nagykövete a múlt héten elmondta: mintegy 5 ezer ujgur harcol különféle szíriai szélsőséges csoportokban.

Ankara tavaly megígérte, hogy nyitva hagyja az ajtót a kínai hatóságok vallási üldözése elől menekülő ujgurok előtt. Peking tagadja, hogy korlátozná a kisebbség vallásgyakorlását.

Eközben a pekingi nemzetközi fórumon Erdogan vasárnap jelezte: Törökország szeretne előnyt kovácsolni kivételes földrajzi helyzetéből, és támogatja a több kontinens összekötését célzó Selyemút Gazdaság Övezet és Tengeri Út létrehozását.