Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jelentős harcok a tengeren

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. február 27. 15:51

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

1596028244

„A német félhivatalos Wolff – ügynökség ismét részletezőbb jelentést közöl két német tengeralattjáró munkájáról. Ez a két tengeralattjáró közel 30.000 tonnányi 36 hajót sülyesztett el, olyan hajókat amelyek szenet, vasat, vajat, búzát, szénát, hadianyagot szállitottak" – írja a Népszava.

Jelentős hajóveszteségekről számol be a Pesti Hírlap is. „A Földközi tenger tiltott területén a legutóbbi napokban egész sor ellenséges hajót sülyesztettek el a német tengeralattjárók. Egy zsúfolt nagy olasz csapatszállitó gőzös, két fölfegyverzet gőzös, mely értékes rakománynyal volt útban Szaloniki felé s egyéb entente hajók estek a tengeralattjárók áldozatául, összesen legalább 20.000 bruttotonnával."

A Népszava beszámol arról is, hogy a német birodalmi gyűlés 15 milliárdos hadihitel javaslatról tárgyal.

A Népszava címlapon közli, hogy Magyarország Európa legdrágább országa. „Európa legdrágább országa ma Magyarország! Ezt a tételt mi a háboru óta állandóan hirdetjük és bizonyítjuk (sajnos, nagyon sokszor csak hirdetni és bizonyítani akarjuk), most azonban a magyar parlamentben is akadt szónok, aki nyiltan hirdette és pontosan be is bizonyitotta azt a rettenetes tételt, hogy Magyarország ma pár nélkül áll egész Európában a drágaság kérdésében. A magyar parlament eddig semmit sem tett a drágaság csökkentésére és komolyan nem is akar lenni érte semmit, de arra mégis jó, hogy ott ki lehet mondani olyan dolgokat is, amelyeket nálunk kimetsz a cenzura. (…)"

(A sajtószemlét az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien készítette.)