Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hamarosan elhagyhatja a veronai buszbaleset két sérültje az MH Egészségügyi Központot

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2017. február 27. 16:11

Előreláthatólag tíz napon belül kiderülhet, mikor hagyhatja el az MH Egészségügyi Központot a veronai buszbaleset további két sérültje. A kórházban jelenleg összesen még négyen fekszenek, mindegyikük állapota stabil, illetve kielégítő – hangzott el február 27-én, hétfőn az intézményben tartott sajtótájékoztatón.

1596028245

Dr. Tamás Róbert orvos ezredes, az MH Egészségügyi Központ Honvédkórház orvos-igazgatója a legutoljára hazaérkezett, két súlyos sérülttel kapcsolatban elmondta, az égési sebeket szerzett páciens állapota stabil annak ellenére, hogy testének mintegy 60 százaléka megégett. Kommunikációra is képes, de még sok műtét vár rá, mire elhagyhatná az intézményt. A múlt pénteken Budapestre szállított, súlyos koponyasérülést szenvedett beteg ugyan külső ingerekre reagál és a fejét is képes mozgatni, de ez még „nagy optimizmusra nem adhat okot". A még mindig a kórházban fekvő, de már korábban odaérkezett másik két beteg, egy ötven év körüli férfi és hasonló korú nő állapota stabil, kielégítő. Valószínűleg egy héten, tíz napon belül elválhat, mikor hagyhatják el az intézményt. Hozzátette, hogy az is előfordulhat, kisebb műtétet el kell még végezni az utóbb említett sérülteken.

1596028246

Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára felidézte: a január 20-án történt balesetben összesen 56-an voltak érintettek, 11 felnőtt, a két buszsofőr és 43 kiskorú. A szerencsétlenségben összesen 16-an meghaltak, és a veronai kórházakban hat sérültet ápoltak; a súlyos sérültek közül már mindenkit hazahoztak, jelenleg még négyen fekszenek a Honvédkórházban – tette hozzá.

1596028246

Prof. dr. Pintér Lajos Verona tiszteletbeli főkonzulja, az MH Egészségügyi Központ miniszteri megbízottja a sajtótájékoztatón elmondta, több évtizedig dolgozott Olaszországban, ebből 23 évig vezette az intézmény sürgősségi osztályát ugyanazon veronai egyetemi klinikán, ahol a buszbaleset sérültjeit is ápolták. A baleset után, mint tiszteletbeli főkonzul segített egyeztetni a helyi hatóságok, illetve a magyar kormány szervei, valamint a Honvédkórház között. Megjegyezte, hogy nem látott még olyan szolidaritást és összefogást, mint a magyar diákokat és a kísérőket ért szerencsétlenség kapcsán.

Fotó: Dévényi Veronika