Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiújult a német-orosz háború

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. február 19. 18:43

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

Lemond a román kormány – írja a Népszava. „A román kormány lemondását a szabadelvü és a konzervativ párt között támadt nézeteltérés tette szükségessé. A király elhatározta, hogy pártonkivüli, kormányt alakitatt Averesen tábornok elnökségével. A Stefani-ügynökség a párisi „Petit Journal" hirei közli, amely szerint Antoneseu román követ, megerősitette a Bratianu-kormány lemondását és hozzátette, hogy lehetetlen előre látni, hogy a szövetséges Oroszország kormánya nem fogja-e Romániát megtámadni ahelyett, hogy segitené Románia döntését bármely pillanatban várhatjuk."

„A „Berliner Tageblatt" arról az álláspontról, amelyet Berlinben az Oroszországgal kötött fegyverszünet kérdésében elfoglaltak, a következőket tudta meg: A fegyverszünetet annak idején kimondottan arra a célra, kötötték, hogy a békét létrehozzák. Miután ez a cél meghiusult, az előirt határidő lejártával a hadiállapot automatikusan érvénybe lép. Ezen Oroszország egyoldalú leszerelése sem segithet" – tudtuk meg a Népszavából.

1599182030
Egy későbbi lapszám is cikkez az orosz-német háborúról, amely szerint a német seregek megkezdték az előnyomulást az orosz fronton. „A német nagyfőhadiszállás hivatalos jelentésben közli, hogy a nagyorosz arcvonalon a fegyverszünet február 18-án déli 12 órakor lejárt. Németország tehát hétfő dél óta ismét hadiállapotban van Oroszországgal s már meg is kezdődtek az ellenségeskedések nemcsak a Dünánál, a német-orosz fronton, ahol várható volt, hanem meglepetésszerüen az ukrán fronton is, ahol a németek, mint a német vezérkarijelentés mondja, „segitségül" mint Ukrajna szövetségesei jelennek meg… (…)"

„Álhir a német kegyetlenkedésekről" – címmel jelent meg cikk a napilapban. „Az ántántnak a megszállt olasz területeken való német kormányzatról világgá kürtölt hamis jelentései között nagy szerepet játszik az a Reuter-jelentés, amely szerint az udinei német parancsnok igen szigoru munkarendet bocsátott ki. A férfiaknak, nőknek és gyermekeknek reggel 4 órától este 8 óráig kell a mezőn dolgozniok. A rest munkásokat börtönnel és az élelmezés megvonásával, a dolgozni nem akaró gyermekeket botbüntetéssel büntetik. Ezt a munkarendet soha ki nem bocsátották és az egész elejétől végig koholmány."

(A sajtószemlét az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien készítette.)