Legendás magyar katonaorvosok: Korányi Frigyes
Szöveg: Ördög Kovács Márton | Fotó: internet | 2020. április 6. 17:34Sorozatunkban olyan magyar katonaorvosokat mutatunk be, akiknek tudományos tevékenysége és társadalmi szerepvállalása is példaértékű volt akkor, amikor az ország érdekében kellett cselekedni. Befejező, negyedik részünkben Korányi Frigyesről olvashatnak, aki az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc hadszínterein még medikus hallgatóként szolgált, majd nagykállói száműzetése alatt a vidéki orvoslás megreformálásának úttörője lett. A magyar orvoslás és betegellátás modernizálását megcélzó tevékenységét 1864-es amnesztiája után Pesten folytatta.
Korányi Frigyes 1828. december 10-én született Nagykállóban egy tehetős izraelita család legidősebb gyermekeként. Apja, Korányi Sebald korának híres orvosprofesszora. Középiskoláit Miskolcon, Egerben majd a szatmárnémeti piaristáknál fejezte be. 1844-ben kezdte meg tanulmányait a pesti orvosi egyetemen, ahol szorgalmával kiemelkedett hallgatótársai közül. A sebészi pályára készülő Korányit Balassa János és asszisztense, Marusovszky Lajos karolta fel.
A még medikus Korányi, 1848.március 15-én egy belgyógyászati előadáson ült, amikor a forradalom híre elért hozzá, társaival csatlakozott a többi egyetemistához és ott volt a pesti események fő helyszínein. Még márciusban tagja lett a diákmozgalomnak és annak vezetőjeként diákküldöttségi tagként utazott Pozsonyba. A küldöttségben az egyetemi oktatókat mentora, Balassa János képviselte.
Medikusként részt vesz a szabadságharc küzdelmeiben, előbb nemzetőrként, majd a Szabolcs vármegyei önkéntes zászlóaljgyógyszertár parancsnokaként. Később Balassa János javaslatára Perczel Mór csapatában volt orvos, majd a pesti honvédkórházban dolgozott mentora mellett. Innen a szabadságharc végén a szegedi 104. zászlóaljhoz kerül, ahol főorvosként szolgál.
A szabadságharc bukása után folytatja tanulmányait, 1851-ben kapja meg diplomáját Pesten. Bécsbe kerül műtősnövendéknek, azonban a szabadságharcban betöltött szerepe miatt kitiltják a városból, hazatérése után Pestről is. Nagykállóba vonul száműzetésbe és vidéki orvosként kezdi meg praktizálását. Szakértelme és elhivatottsága miatt a Szabolcs vármegye legkeresetteb orvosa lesz. 1861-től a vármegye főorvosává nevezik ki. A száműzetés évei alatt is tartja a kapcsolatot a pesti és bécsi reformorvosokkal. 1854 és 1858 között kollégáival Prágában, Berlinben, Párizsban és Londonban is hallgatja a korszak neves tudósaink előadásait. Külföldi tanulmányútjai során útitársaival – Markusovszky Lajossal, Hirschler Ignáccal, Török Józseffel 1857-ben megalapítják az Orvosi hetilapot, melynek annak indulásától munkatársa lesz.
A Szabolcsban, később Bihar, Zemplén, Szatmár, Ung és Szilágy vármegyékben végzett gyakorlati munkái lehetővé tették számára, hogy az orvostudomány minden ágával foglalkozzon és felismerje a régió óriási egészségügyi problémáit: a tuberkulózis pusztítását, a népességcsökkenést okozó csecsemőhalálozást, valamint az orvosok és szakképzett szülésznők hiányát. Megszervezte a nagykállói járványkórházat, mely később a Szabolcs vármegyei kórház lett.
1864-ben amnesztiában részesült és visszatérhetett Pestre. A tífusz-fiókkórházban kezdett dolgozni, majd 1865-ben a pesti Szent Rókus Kórház idegosztályának vezetője lett. 1866-ban a pesti egyetem belgyógyászat tanárává nevezik ki. 1878-ban, saját tervei alapján kezdik megépíteni az I. belklinikát, melynek igazgatója lesz. Korányi saját intézetében Magyarországon elsőként vezeti be a vegyi- és bekteriológiai- és röntgenvizsgálatokat, valamint klinikáján bevezette a laboratóriumi vizsgálatokat.
A kiegyezés után részt vesz az egészségügyi reformok előkészítésében és kidolgozásában, 1884-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta, majd 1886-ban egyetemi rektorrá nevezik ki. Az egyetemen bevezeti a klinikai gyakornoki rendszert. A tuberkulózis elleni küzdelemből is kivette a részét, tüdővizsgálati rendelőhálózatot épít ki, majd 1905-ben az ő munkájának köszönhetően nyílik meg az Erzsébet királynéról elnevezett Tüdőszanatórium. 1913. május 19-én hunyt el Budapesten.
(Vége!)
