Legendás magyar katonaorvosok: Lumniczer Sándor
Szöveg: Ördög Kovács Márton | Fotó: internet | 2020. április 4. 18:06Sorozatunkban olyan magyar katonaorvosokat mutatunk be, akiknek tudományos tevékenysége és társadalmi szerepvállalása is példaértékű volt akkor, amikor az ország érdekében kellett cselekedni. Második részünkben Lumniczer Sándorról olvashatnak, aki az 1848-as téli és tavaszi hadjárat során tábori sebészként látta el a honvédeket, majd túléve a rabságot és a kolerajárványt a reformkori magyar orvostársadalom meghatározó alakja és a sebészeti ellátás európai szinten is elismert tagja lett.
Lumniczer Sándor 1821. március 29-én született Kapuváron gazdálkodó és értelmiségi családba. Apja, Lumniczer József, az Esterházy uradalom jószágigazgatója, nagyapja Lumnitzer István, pozsonyi főorvos és híres magyar botanikus, anyai ágon nagybátyja Schöpf-Merei Ágost sebészdoktor, gyermekgyógyász volt.
Előbb Kőszegen járt elemibe és alsó gimnáziumba, majd a soproni és pozsonyi evangélikus líceumba. Az orvostudományok iránt érdeklődő Lumniczer a pesti egyetemen kezdte meg tanulmányait, majd a negyedév után egy évet Bécsben tanult. A kiváló tanuló már medikus évei alatt tiszteletbeli segédként dolgozott a pesti egyetem híres sebész professzora, Balassa János mellett. 1844-ben a pesti egyetemen avatták orvos- és sebész doktorrá. Doktori disszertációja a magyar plasztikai sebészet első tanulmányának tekinthető.
Hazai tapasztalatszerzése után a legkitűnőbb minősítéssel a nemzetközileg is elismert Franz Schuh bécsi sebész professzor klinikáján helyezkedett el műtős növendékként. Bécsi munkája során szoros barátság fűzte, az ez időben szintén a Monarchia fővárosában tanuló magyar orvosokhoz, Semmelwies Ignáchoz és Markusovszky Lajoshoz. Miután Bécsben megkapta műtős oklevelét Európa legmodernebb sebészeti intézeteit látogattam így tapasztalatokat szerzett Berlinben, Zürichben, Londonban és Párizsban is. Fő érdeklődése a sérülések sebészeti ellátása felé irányult.
A szabadságharc kitörésekor már Magyarországon tartózkodott, a pesti egyetem orvostudományi karán a tábori sebészetről tartott előadásokat. Augusztusban belépett a magyar honvédő seregbe, ahol zászlóalji orvos lett. Részt vett az október 30-án zajló schwechati ütközetben, majd Görgey Artúr seregében szolgált és jelen volt a téli és tavaszi hadjárat minden ütközetében, ahol szakmai tudását bizonyítva és kiváló szervezői képességéről is tanúbizonyságot téve kivívta elöljárói elismerését. Görgey 1849 februárjában törzsorvosává nevezte ki, majd nem sokkal utána már igazgató törzsorvossá léptette elő. A tábori kórházak és sebészet rendszerét kiválóan megszervező, a hadszíntéren bizonyító Lumniczert 1849 júniusától a hadügyminisztérium egészségügyi osztályának főnökévé és a központi kórházak vezető sebészévé léptetik elő. A szabadságharc végnapjaiban is a helyén maradt, követte a kormányt és a hadsereget. Szegeden elkapta a kolerát, de betegen is folytatta útját Aradra, majd onnan Világosra. A fegyverletétel után Aradon internálták, büntetése képpen az osztrák hadsereghez sorozták be betegápolónak, ahol egykori bécsi barátja Böhm osztrák törzsorvos beosztottja lett, akinek közbenjárására visszatérhetett Pestre 1850-ben.
Gyakorló orvosként dolgozott, majd a medikus korából ismert, a fogságból akkoriban szabaduló Balassa János magánasszisztense lett. Balassa a pesti orvos társadalom központi figurája volt, Lumniczer a köré szerveződő orvos társaság tagja lett. 1860-ban államvasúti orvosi állást kapott, majd 1861-ben a Szent Rókus Kórház II. számú sebészeti osztályának vezetője lett. 1868-ban a pesti egyetem orvostudományi karán magántanár, majd 1872-től nyilvános rendkívüli tanárrá nevezték ki. A Szent Rókus Kórházban 1878-tól a I. számú sebészeti osztály vezetőjévé nevezték ki, majd az egyetemen újonnan létesített sebészeti klinika tanárává és igazgatójává nevezték ki.
Lumniczer Sándor sebészeti munkássága a korszak minden addigi ismeretét felhasználta. Egyetemi előadásait, írásait saját rajzaival szemléltette. Sebészeti klinikáján vezették be először Magyarországon a Lister-féle antiszeptikus sebkezelést. Saját műszert is fejlesztett: a róla elnevezett érfogót a mai napig alapeszköze a sebészeti beavatkozásoknak. A Közegészségügyi tanácsnak tagja, majd alelnöke, 1881-től pedig elnöke lett, részt vette a közegészségügyi törvényjavaslat kidolgozásában. Emellett a pesti Orvosegyesületnek, 1862-től főtitkára, majd 1881-től elnöke lett. Szakmai munkásságát külföldön is elismerték, 1874-ben első magyarként a Német Sebész Társaság első magyar tagja lett, 1889-ben a Bécsi Orvosegyesület levelező tagjává választották. 1892. január 30-án hunyt el Budapesten. A Mező Imre úti temetőben, 48-as hősök között helyezték örök nyugalomra.
(Folytatjuk!)
Kapcsolódó cikk:
Legendás magyar katonaorvosok: Flór Ferenc
