Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében

A Pintér Tamás−Rózsafi János−Stencinger Norbert szerzőhármas által összeállított kötet 2009-ben jelent meg először. A most a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány kiadásában újra megjelent művet a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban mutatták be az érdeklődőknek a HM HIM dísztermében, június 14-én. A bemutatót dr. Hermann Róbert, az intézmény parancsnokának tudományos helyettese nyitotta meg. A főtanácsos kiemelte: a könyv minden szempontból megfelel azoknak a követelményeknek, amelyek egy ilyen tematikájú munkától elvárhatók, s az olvasó − túl a történelmi hitelességen – egy érthető és a laikus számára is élvezetes kötetet vehet a kezébe.

Az első világégés egyik legbrutálisabb ütközetsorozatában a Doberdó-fennsíkon csaptak össze az olasz egységek az osztrák–magyar hadsereg erőivel. Dr. Balla Tibor alezredes, hadtörténész, a HM HIM osztályvezetője ismertetőjében elmondta: a Doberdó-fennsík bár gyászos fogalommá vált, ám egyben a magyar katonák hősies helytállását is szimbolizálja. A kötet az ott folyó harcok főszereplő alakulatait és azok küzdelmeit mutatja be. Külön fejezetekben foglalkozik a fennsík stratégiai jelentőségével, annak védelmével az isonzói csaták során, a jelen lévő magyar (köztük a debreceni, nagyváradi, szegedi, székesfehérvári, temesvári) gyalogezredekkel, a sebesültek ápolásával és az elesettek eltemetésével, valamint a magyar és olasz szervezetek közreműködésével felújított emlékkápolna történetével.

Balla alezredes hangsúlyozta: külön dicséret illeti a szerzőket és a szerkesztőket azért a sok személyes visszaemlékezésért, korabeli naplórészletért, eredeti hadifotóért, képeslapért, térképért és hadműveleti vázlatért, amelyet elhelyeztek a könyvben, még színesebbé és olvasmányosabbá téve az I. világháború talán leghíresebb magyar vonatkozású küzdelmeinek sajátos bemutatását.

„Doberdó! Furcsa szó. Dobok peregnek és valami dübörgésszerű komorság. […] A Doberdó név számunkra nemcsak a falut jelentette, hanem a körülötte elterülő lapos, tíz-tizenöt kilométeres hosszúságú, dél felé nyúló fennsíkot is. Ez a gyér növényzetű sziklás vidék volt az olasz front isonzói szakaszának egyik legtöbbet vértől áztatott területe. A Doberdó szónak visszhangja a magyar fülben: dob… doboló… Talán e véletlen folytán kapták föl éppen ennek a falunak a nevét, hiszen nemcsak Doberdó község alatt folyt a vér. […] De az egész frontszakaszt Doberdó névre keresztelte a magyar katonaság, mert ez a doboló szóra emlékeztető név felidézte képzeletében a szüntelen pergőtüzet, a vérfergeteget. Doberdónak már tizenöt végén is elég gyászos híre volt a hadseregben, de tizenhat elején ez az elnevezés egyértelmű volt a halálmezővel."

Fotó: Szikits Péter