Medal of Honor – Roger Donlon háborúja

A Medal of Honornál nincsen magasabb katonai kitüntetés. Nem is osztogatják úton-útfélen. (Az általunk is elemzett A bátrak igazsága című mozi története éppen egy ilyen vizsgálatra épül.) Az elismerést tulajdonképpen bármelyik katona megkaphatja, aki az Egyesült Államok hadseregében szolgál, feltéve, ha kiérdemli azt. Igazság szerint igen kevesen vannak, akik olyan szituációba akarnak kerülni, amelynek ez az érdemrend a vége. A Pentagon jelentése szerint a 2. világháborúban 464 embernek ítélték oda a kitüntetést, a vietnámi háborúban még alacsonyabb a szám, mindössze 246. Nem csoda. A Medal of Honort azok kaphatják meg, akik fegyveres összecsapásban az életük kockáztatásával, kiemelkedő bátorságot és elszántságot tanúsítanak „messze a kötelezettségükön felül". Az érdemrendet hagyományosan maga az Egyesült Államok elnöke adja át a katonának, illetve (amennyiben nem élte túl az ütközetet) valamelyik családtagjának.

A szemtanúk és a vizsgálatot lefolytatók egybehangzó véleménye szerint Roger Donlon százados minden tekintetben megfelelt annak, hogy 30 éves korában Lyndon B. Johnson elnöktől átvegye a legmagasabb kitüntetést.

Donlon egyetemi tanulmányait félbeszakítva jelentkezett a légierőhöz 1953-ban, két évvel később pedig felvételt nyert a West Pointra, ám hamarosan családi és magánéleti okokra hivatkozva leszerelt. Nem bírta sokáig egyenruha nélkül. 1959-ben ismét a hadsereg kötelékében találjuk, 1963-tól a különleges erők katonája lett.

Zöldsapkásként került Vietnámba, ahol nem kellett túl sokat várnia élete legdurvább élményére. Húsz amerikai társával és mintegy 350 dél-vietnámi katonával előőrsként táboroztak Nam Dongnál, nem messze (nagyjából 25 kilométerre) a laoszi határtól. 1964. július 6-án hajnali 2 óra 30 perckor itt érte őket a vietkongok váratlan támadása. 900 ellenséges katona támadt a táborra, az öldöklés csak mintegy öt órával később, reggel ért véget, amikor kivilágosodott. Donlon parancsnoksága alatt a védők egészen elképesztő dolgot vittek véghez: sikerült megállítaniuk és visszaverniük a támadást, úgy, hogy az az ellenség visszavonulásával végződött.

Donlon haslövést kapott, de látva a körülményeket, elzavarta a segítségére siető egészségügyis katonát. Rongyból rögtönzött kötést tett a sebre, és úgy folytatta a harcot. Még háromszor sebesült meg, de egyetlen alkalommal sem ment vissza a biztos fedezékbe. Végigküzdötte mind az öt órát, és csak akkor volt hajlandó elfogadni az orvosi segítséget, amikor a csata véget ért. A veszteségek nagyok voltak, de Donlon és csapata úszták meg kevesebbel. A húszból két amerikai zöldsapkás vesztette életét, a dél-vietnámiak közül ötvenen haltak meg, ezzel szemben a támadók 154 társuk holttestét hagyták hátra, ami (tekintve a meglepetésszerű lerohanást és a túlnyomó számbeli fölényt) óriási fegyverténynek bizonyult.

Amikor az erősítéssel együtt a mentőhelikopterek is megérkeztek, végre Donlon is engedte, hogy gondoskodjanak sérüléseiről. Saigonba vitték kórházba, ahol több mint egy hónapig lábadozott. Amint felépült, rögtön újra csatlakozott csapatához. Végigszolgálták a fél évig tartó küldetést, majd 1964 novemberében együtt tértek vissza az Államokba.

Híre megelőzte érkezését. Az otthoni propaganda maximálisan és teljesen érthető módon aknázta ki a csatában történteket. Donlont hősként fogadták, az amerikai katona minden pozitív tulajdonságát benne látták megtestesülni. (Hogy mekkora jelentősége volt az ütközetnek a hátország számára, jól jelzi, hogy a Zöldsapkások című, meglehetősen kétes sikerű 1968-as propagandafilm egyik kulcsjelenete is ezt a csatát idézi fel.) Decemberben aztán sor került a legnagyobb kitüntetés átadására. Az ünnepséget a Fehér Házban rendezték, a ceremóniára Donlont családtagjain kívül azok a bajtársai is elkísérték, akik vele voltak azon a pokoli éjszakán. Johnson elnök újságírók serege előtt köszönte meg a századosnak a hazáért tett szolgálatát, és személyesen adta át neki a Medal of Honort. Mind az elnök, mind Dolon hangsúlyozta, hogy ez a kitüntetés az összes amerikai katonáé is, akik részt vettek a harcban.

Donlon ikonikus jelentőségű figura lett. Ő volt az első, aki a vietnámi háborúban megkapta a legmagasabb katonai kitüntetést. Alakját példaként állították az őt követő sok tízezernyi katona elé. Hamarosan ezredessé léptették elő. Két könyvet is írt, az egyik a vietnami tapasztalatairól, a másik az azt követő évekről szólt. Napjainkban Kansasben él feleségével.