Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nagy harcok karácsony éjjelén

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. december 27. 19:16

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

„Nagy harcok az oroszokkal karácsony éjszakáján" – írja a Pesti Napló. „Csapataink a Nagyság és a Latorea vidékén több támadást, az ellenségeknek sulyos veszteséget okozva, visszautasitottak. Az uzsoki szoros közelében egy határszéli magaslatot elfoglaltunk."

A lap jelenti, hogy német repülőgépek bombát dobtak le Doverre. „A bomba egy kertbe esett, ott fölrobbant, de semmi kárt nem okozott."

Az orosz harctérről kiadott mai hivatalos jelentés két jelentősebb eseményt közöl, mindkettőt galíciai arcvonalunkról. A Pesti Hírlap szerint az egyik esemény a Dukla-szorostól északra folyt le, a másik a Zaklicyntől északkeletre fekvő területeken. Amott az oroszok támadása elől csapatainknak ki kellett térniük, emitt azonban az ellenség igen heves támadásait is képesek voltunk visszaverni.

(A sajtószemléket az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien, Snoj Péter és Kovács Dániel készítette.)

1595985070
Címkéklapszemle