Napfogyatkozás vetett véget az öldöklő háborúnak

A Kr.e. 8-tól. 6. századig fennállt Méd Birodalmat a mai napig számos rejtély övezi. Az egészen Kis-Ázsiáig terjeszkedő, de törzsterületét a mai Irán hegyvidékein berendező államalakulat egyesek szerint a mai kurdok őseinek országa volt, míg mások szerint inkább perzsa gyökerekkel rendelkeztek a szóban forgó törzsek, de mivel érdemi nyelvemlékek alig maradtak fent, a kérdés máig megválaszolatlan. A rövid, de fényes pályafutása során hatalmas területeket ellenőrzése alá hajtó birodalom fennállásának mintegy háromszáz éve alatt gyakorlatilag folyamatosan háborúzott: legnagyobb ellenfelének az Asszír Birodalom számított, amelyet végül az Újbabiloni Birodalommal szövetségben térdre is kényszerített. Ezek után megnyílt az út Kis-Ázsia felé, ahol azonban a médek a hozzájuk hasonlóan harcias lüdökkel kerültek szembe. Utóbbi nép pontos eredete ugyanígy a homályba vész: valamilyen kapcsolat bizonyosan összekötötte őket a korábban a mai Anatóliában regnáló hettitákkal, de bizonyosan nem folytonos szálról beszélünk.

A felek közötti háború érdekes módon nem közvetlenül amiatt tört ki, mert a felek területeket akartak volna kiszakítani egymásból. A médek egy ideig szkíta uralom alatt álltak, majd miután levetették magukról a rabigát, kiűzték területükről egykori uraikat. A szkíták Anatólia nyugati részein leltek menedékre, és miután a Méd Birodalom elért a lüdök szomszédságába, uralkodójuk, Uvakhsatra király vezetőik kiadását követelte Szadüattész királytól. A lüd uralkodó azonban nem volt hajlandó teljesíteni a kérést, így a vita háborúba torkollott a felek között Kr.e. 590-ben. A harcok kisebb-nagyobb intenzitással öt éven át tartottak, ám Kr.e. 585. május 28-án végül a felek mégis békét kötöttek egymással, méghozzá egy „földiekkel játszó égi tünemény" miatt.

A világ más tájain – például Kínában – alighanem már korábban is jósoltak meg a tudósok napfogyatkozásokat, ám az ezen a napon bekövetkezett jelenség az első ezek sorában, amelyet a történettudomány többé-kevésbé bizonyítottan előre jelzettként fogad el. Hérodotosz írása szerint egyenesen kora egyik legnagyobb matematikusa, csillagásza és filozófusa, a napjainkban leginkább a kör átmérőjével kapcsolatos tételéről ismert milétoszi Thalész jelezte előre, hogy napfogyatkozás várható. Pontosan nem tudjuk, mi alapján jött rá Thalész minderre: valószínűleg valamilyen egyiptomi eredetű módszert alkalmazhatott, de az ókori Hellászt illetően nincsenek adatok azt illetően, hogy akár előtte, akár később sikerült volna napfogyatkozást megjósolni. Annyi bizonyos, hogy Thalész az esemény bekövetkeztéhez aránylag közel, ugyanabban az évben jelezte előre a napfogyatkozást.

Akármilyen módszerrel is előzte meg korát, Thalésznek igaza lett: a médek és a lüdök éppen a Halüsz folyónál – a mai Kizilirmak környékén – csaptak össze, amikor a Hold hirtelen a Nap elé kúszott, és éjszakai sötétség szállt a vidékre. A katonák természetesen mindkét oldalon halálra rémültek, hiszen azt hitték, ami történik, közvetlen kapcsolatban áll az ő harcukkal. A csata azonnal félbeszakadt, mind a médek, mind a lüdök a földre helyezték fegyvereiket. A két uralkodó és tanácsadóik egyaránt égi jelnek tekintették a napfogyatkozást, és idővel megindultak a béketárgyalások is a felek között. A béke végül babiloni és hilakkui közvetítéssel jött létre, és az ekkor regnáló lüd uralkodó, II. Alüattész és Uvakhsatra gyermekeinek házasságával pecsételték meg. A két birodalom határát pedig – nem véletlenül – a Halüsz folyó jelölte ki.