Negyvenöt éve került pont a vietnami háború végére

A nyugati történettudomány előszeretettel gondol a vietnami háborúra úgy, mint az Amerikai Egyesült Államok és közvetetten a Szovjetunió, közvetlenül a kommunizmus kimondatlan párharcának hadszínterére. Éppen ezért ugyanezen források számára a konfliktus Nixon elnök bejelentésével, 1973-ban véget is ért, amikor az amerikai csapatok feladva a küzdelmet, megkezdték kivonásukat Vietnamból. A harcok azonban korántsem maradtak abba.

Az időközben a Watergate-botrányba belebukó Nixont addigi alelnöke, Gerald Ford váltotta az elnöki székben, aki 1974-ben hivatalosan is bejelentette: az Amerikai Egyesült Államok számára a háború hivatalosan befejeződött. Az első – hivatalos és elismert – amerikai hadműveletek 10. évfordulójára, 1975-re Észak- és Dél-Vietnam egymásra maradt. A kivonuló amerikaiak hiába hagytak hátra számtalan ellátmányt és haditechnikai eszközt, a korrupt dél-vietnami vezetés és az olajhiány okán, a harcoló alakulatok vagy nem jutottak hozzá a létfontosságú felszerelésekhez, vagy üzemanyag hiányában csak szárazföldi fedezékként tudták alkalmazni az amerikai helikoptereket, repülőgépeket. Nem így Észak-Vietnam, amelyet rendületlenül támogatott a Szovjetunió, szintén biztosítva a lehető legmodernebb eszközöket a kommunizmus bebetonozásáért folytatott törekvésben.

Az amerikaiak tiszavirág-életű fegyverszüneti egyezménye 1975 januárjára hamvába hullt, az északi erők mindent elsöprő offenzívába kezdtek. Március első felére már uralták az ország középső területeit, számos déli katonát fogságba ejtve. A megállíthatatlannak tűnő invázió hatására Nguyễn Văn Thiệu, Dél-Vietnam elnöke stratégiai visszavonulást rendelt el, magukra hagyva a középső tartomány még délhez tartozó részeit. Még hitte, hogy a Mekong-deltájában megerősítve a védelmet, visszaverheti a támadók immáron diadalittas csapatait.

Huế városa kapcsán a legtöbb leírás igen szűkszavú. Az 1975. március 25-én elért város másnapra már az északiak kezén volt, védőinek többsége már napokkal a támadás előtt szétszéledt, elmenekült. Egyes források szerint eleve nem is volt cél megvédeni és az erőforrások hiányában a déliek mindvégig Da Nang védelmére összpontosították figyelmüket. Ezt a teóriát erősíti az a tény, hogy március 21-én parancs érkezett a két várost összekötő híd felrobbantására, ezzel is lassítva a rohamozó északiak előrenyomulását. Persze a taktikai lépés valójában hatalmas hiba volt, hiszen ekkor még temérdek déli katonai és civil jármű is arra várakozott, hogy átkelhessen, Da Nangba menekülve. A kialakuló káosz láttán Huế parancsnoka elrendelte a város kiürítését. Persze az evakuálandó alegységek ugyanabba az akadályba futottak bele, mint a már lerombolt híd előtt kilométeres sorokban feltorlódott konvojok. A katonákat végül – járműveiket hátrahagyva – kisebb-nagyobb hajókkal menekítették át a túlpartra.

Március 23-ra a város északi kerületei – különösebb ellenállás nélkül – elestek, másnap és harmadnap pedig sikeresen felszámolták az utolsó déli alegységeket, amelyeket épp a hajókra felszállás közben leptek meg. Március 25. estjére a város jelentősebb pontjai már északi ellenőrzés alatt álltak, csaknem hatvanezer déli hadifoglyot és 140 harckocsit, páncélozott járművet ejtve.

Az északi frontcsapatok előrenyomulásával március 30-án már Đà Nẵng is elesett. Utóbbi esetében jól bizonyítja a déliek teljes fejetlenségét, hogy a várost védő 100 ezer fős erő bármiféle ellenállás nélkül adta fel állásait, miután parancsnokaik magukra hagyták őket. Egy nappal később megkezdődött a hadművelet Saigon és Dél-Vietnam ellen. A háború sorsa azonban már el is dőlt.

Egymást eltaszító dominókockák gyorsaságával peregtek az események. Április végén megkezdődött Saigon ostroma. A városban tartózkodó utolsó amerikai – leginkább diplomáciai és az őket őrző katonai erők – állampolgárok április 30-án hagyták el a várost, amelyet hamarosan a dél-vietnami védők fel is adtak. Az északiaknak a januári támadás kezdetétől számítva mindössze 55 napra volt szüksége az eredetileg két évre tervezett támadássorozat véghez vitelére. A háború hamarosan véget ért. Észak- és Dél-Vietnam 1976-os egyesítésével létrejött a Vietnámi Szocialista Köztársaság.