Sorsfordító karácsony

A britek sorozatos győzelmei hatására a függetlenedni vágyó telepesek már-már feladták a harcot. A kolóniai sereget dezertőrök százai gyengítették. Jószerével egyedül már csak George Washington tábornok hitt még a győzelemben és, hogy a szerencse még melléjük állhat. A New Jersey államban tartózkodó parancsnok ugyanis tudta, hogy a brit fő erők a téli időszakra visszavonulnak New Yorkba, megerősíteni az ottani állásokat. Trenton városában mindössze hesszeni csapatok maradtak.

Hosszas elemzés után Washington úgy döntött, hogy csapataival kihasználja az adódó alkalmat. Támadását a december 26-ára virradó éjszakára tervezte, számolva azzal, hogy a karácsonyt megünneplő német csapattestet valóban váratlanul és felkészületlenül érheti a rajtaütés. Emellett sietnie is kellett, mert felderítői szerint a britek is át akartak kelni a Delaware-n, mihelyst az teljesen befagy. Az akkor már jeges, de még nem szilárd felületű folyó nagy fejtörést okozott a tábornoknak, hiszen a közelben nem volt olyan híd, amelyen észrevétlenül átjuthattak volna a túlpartra, a vízen való átkelés pedig nagy kockázatot jelentett. Mégis úgy döntött, hogy közel kétezer négyszáz fős seregével minden hadra fogható ladikot és csónakot igénybe véve, a folyó vizéről indít támadást a szembenállók ellen.

Amint besötétedett, megkezdődött az offenzíva. Az időjárás segítette a két és félezer fős sereg lopakodását, mert az éjszakával együtt egy havas-esős szélvihar kezdődött, amely ugyan még nehezebbé tette az átkelést, de el is takarta a folyón mozgó csónakokat. A szél hatalmas hullámokat kavart. Sok ladik majdnem felborult, ezért számos katona kapott pánikrohamot, hiszen abban a korban szinte csak a matrózok tudtak úszni.
Washington nagyot kockáztatott, amikor az első átkelők között előre küldte tüzérsége ágyúit és a sereg lovait. Hiszen, ha a túlparton éber ellenségbe botlottak volna, a csata első pillanatában elveszítette volna a legfontosabb fegyvernemeket. Bátorságára vall az is, hogy ő maga is az első csónakban kelt át.

A visszaemlékezésekben és történetírásokban katasztrófa közeli állapot ellenére mindössze páran estek vízbe. Hogy közülük bárkit is elveszítettek volna, arról nem maradt fenn adat. Gond azonban akadt bőven. Az ágyúk súlya miatt a csónakok majdhogynem elsüllyedtek, ráadásul az előttük felhalmozódó jégdarabok olyannyira lelassították az átkelést, hogy a tüzérség első csapatai 26-án hajnali háromkor értek partot. Harckész állapotba pedig csak négy órára kerültek.

Egyedüli szerencse az volt, hogy a hesszeni katonák valóban a karácsony megünneplésével voltak elfoglalva, és az átkelés idejére már régen túl voltak az ünnepi alkoholfejadagok elpusztításán. A december 26-án kora reggelén megindított támadás olyan váratlanul érte Trenton védőit, hogy mindössze három amerikai, és huszonkét hesszeni katona vesztette életét a város ostroma alatt. Sőt,  Washington közel ezer hadifoglyot ejtett a nap végére.

Noha a folyón átkelők száma nem volt elég a város megtartására és Washington tábornoknak a győzelem után – a foglyokkal együtt – vissza kellett vonulnia, a háború sorsa mégis fordult. A reményvesztett kolóniai hadtestek és milíciák újult erővel vették fel a harcot a britekkel szemben, hiszen George Washington bebizonyította: kellő akarattal igenis elérhető a győzelem!