Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

,,Summáját írom Eger várának”

Szöveg: Antal Ferenc |  2013. október 17. 14:34

461 évvel ezelőtt ezen a napon, azaz október 17-én fejeződött be Eger várának ostroma. Az ostromló török fegyveresek létszáma több mint hetvenezer volt, szemben Dobó István körülbelül kétezer főnyi emberével. A harmincnyolc napig tartó emberfeletti küzdelem hősinek emlékezete ezzel örökre bevésődött a magyar történelembe.

Az ostrom 1552. szeptember 16-án kezdődött, amikor is az oszmán tüzérség megkezdte a vár falainak rombolását, majd szeptember 28-án a török gyalogság nagy rohamot indított a vár ellen és el is foglalta egyik tornyát. Dobó ekkor a saját ágyúival tüzet nyittatott a toronyra, majd öldöklő közelharcban kiűzte a támadókat a várból.

1595961619

Október 4-én – feltehetőleg gondatlanság következtében – felrobbant a székesegyház sekrestyéjében tárolt lőporkészlet, ami jelentős anyagi és emberveszteséget okozott a védőknek. A törökök kihasználva a pánikot, a vár leggyengébb pontjait támadták – azaz a Föld-bástya, a Tömlöc bástya, a Bolyki-bástya, illetve az Ó-kapu ellen intéztek rohamokat,- de komoly veszteségeket szenvedtek.

A következő napok során a török sereg intenzív tüzérségi tűzzel, gyalogsági rohammal kombinált támadásokat indított a vár ellen, de támadásaikat a védők sorra visszaverték.
A befejező ostromot a török hadvezetőség október 12-13-ára rendelte el. Az elhatározást az váltotta ki, hogy az ostromlók harci kedve a nagy veszteségek miatt egyre romlott, akadozott az ellátás, járvány ütött ki a török katonák között, ráadásul az ősz már korán fagyokat hozott.

1595961620

 

Az október 12-i ostrom reggeltől késő éjszakáig tartott. Először a vár épületei kerültek ágyútűz alá – ezt a törökök cselnek szánták – és hamarosan megindították a támadást az Ó- kapu-bástya ellen. Amikor a védők odacsoportosították erőiket, az ostromlók több ponton indítottak egyidejű rohamot. Az éjszakába nyúló küzdelem végén a török sereg súlyos veszteségekkel vonult vissza táborába, de a védők is nagyon kimerültek.
A török vezetés ennek ellenére úgy döntött, hogy másnap egy utolsó rohammal próbálkozik, és ha akkor sem járnak sikerrel, feladják az ostromot.

Ahmed és Szokoli Mohamed a vert seregével 1552. október 17-én vonult el a rommá lőtt egri vár alól.
Egyes források szerint 400-500 hősiesen harcoló magyar várvédő vesztette életét az ostrom következtében, de hősies ellenállásuk – a közvélemény szemében – később felért egy világraszóló diadallal. A győzelem nagyon komoly fegyvertény volt, hiszen – először a török háborúk során – bebizonyosodott, hogy Szulejmán hadai sem legyőzhetetlenek.

1595961620