Tíz kevésbé közismert tény a második világháborúról

Még a világháború előtti történet, ám mindenképpen érdemes néhány mondatban megemlékezni arról, hogy közel egymilliós náci kolóniát terveztek a brazíliai őserdőbe telepíteni a németek 1935-ben. Legalábbis ez derül ki a néhány évvel ezelőtt megjelent „The Guayana-Projekt. A German Adventure on the Amazon"  című könyvből. A leírtak szerint a keményvonalas nácik őserdei gyarmatot hoztak volna létre, amelynek lehetőségét egy, a dzsungel mélyére szervezett felfedezőúton mérték fel. A brazil állami levéltárban, illetve a Rio de Janeiro-i Nemzeti Múzeumban végzett kutatások során is számos dokumentum került elő, amelyek bizonyítékul szolgálnak az 1935-ös expedícióra. A Francia Guayanával határos régiót a náci kutatók egy tucatnyi segítővel próbálták meg felfedezni. Emellett azt is felmérték, hogy mennyire veszélyeztetné őket a közeli brit és holland gyarmati terület. Az expedícióról részletes jelentéseket küldtek Berlinbe, részletezve a német katonák lehetséges életkörülményeit. Himmler azonban nem fogadta örömmel az ötletet, így a Brazíliából érkező javaslatot az SS hírszerzési levéltárába süllyesztette el, ahonnan csak évtizedekkel később került elő.

Hitler nem volt jó vacsorapartner

A Német Birodalom vezetőjéről köztudott volt, hogy vegetáriánus életet élt, azt azonban csak kevesen tudták róla, hogy egyáltalán nem volt jó vacsorapartner. Hitler a bunkerben gyorsan és kapkodva evett – derül ki egy néhány évvel ezelőtt árverésre bocsátott leírásból. A füzet valódi kincs, mivel a náci vezér szokásait papírra vető magas rangú tiszt jegyzeteiből egyebek mellett az is megtudható, hogy a Führer az utolsó hetekben egyfolytában süteményeket evett, ami miatt emésztési rendellenességek is kínozták, és szinte folyamatosan fel volt fújódva. A dokumentumból – amely később egy brit ügynök tulajdonába került – kiderül még az is, hogy a kancellár az asztalnál ülve folyamatosan az ujjait harapdálta, mutatóujjával pedig bajuszát simogatta. A dokumentum írója úgy vélte, hogy Hitler gyorsan, gépiesen evett, és a táplálék számára csupán a létminimumhoz szükséges „kötelező rossz" volt. A füzetből kitűnik az is, hogy a Führer nem dohányzott, és „környezetében szigorúan tilos volt rágyújtani, mert nagyon hajlamos volt a gégegyulladásra".

Különleges könyvre bukkant néhány esztendővel ezelőtt a Nordelbischen Egyházi Hivatal munkatársa, Hansjörg Buss: megtalálta annak a könyvnek az egyik példányát, amelyet 1941-ben, a náci Németországban több százezer darabban nyomtattak ki és juttattak el a megszállt Európa minden országának valamennyi templomába. Hitler – aki csodálta az egyházat, szervezetét és feszes hierarchiáját, ám annak tanításával nem értett egyet – még 1939-ben határozott arról, hogy szükség van a hívők átnevelésére. Emiatt hozott létre egy teológiai központot, amely az Újszövetség átírását kapta feladatul. A Führer ugyanis egy olyan Bibliát képzelt el, amelyből hiányzik minden zsidó hivatkozás, és a megbocsájtó szeretetre vonatkozó kifejezéseket is eltüntetik. Az új Bibliában nem szerepeltek a Messiás, halleluja, Mózes és Jeruzsálem szavak, és Krisztus kereszthalálát kizárólag a zsidókkal történt összetűzése okozta. A Tízparancsolat is érdekes formában alakult át: míg a Führer tisztelete külön pont lett, addig például az ölésre és lopásra vonatkozó parancsokat egyszerűen kihúzták a listáról. Az újraírt Biblia példányait a háború végéhez közeledve megsemmisítették, csak néhány könyv maradt meg – elrettentésül az utókor számára.

Ezer bomba hullott az Amerikai Egyesült Államokra

Amerika szerencsés volt, hiszen saját területén nem zajlottak harcok a második világháborúban – tanultuk annak idején, a középiskolai történelemórákon. Ez azonban csak részben igaz; a háború kevésbé ismert tényei közé tartozik ugyanis, hogy több mint ezer bomba hullott a harcok ideje alatt az ország területére. Ezeket a bombákat azok a hőlégballonok – az úgynevezett fugók – szállították, amelyeket Japánból indítottak. Körülbelül tízezer gyújtóbomba szelte át ilyen módon a Csendes-óceánt 1944-45-ben. Bármilyen furcsa, de a több tíz méter átmérőjű ballonokat japán iskolások készítették, akik semmit nem tudtak arról, hogy kezük munkáját az USA elleni háborúban használja fel a császári hadsereg. A hidrogéngázzal töltött ballonok ezer méter magasságig voltak képesek felemelkedni, ahol – a széláramlatoknak köszönhetően – óránkénti 190 kilométeres sebességgel indultak el az Amerikai Egyesült Államok felé. A körülbelül kilencezer elindított bomba közül csak ezer ért földet, a többi még a levegőben felrobbant vagy a Csendes-óceánba zuhant. A bombák több helyen is tüzet okoztak, de az első halálos áldozatokat csak 1945-ben követelték − ekkor hat gyermek egy piknik során megérintett egy földet ért robbanószerkezetet, amely felrobbant, kioltva mindannyiuk életét.

Gáztámadást indítottak volna Tokió ellen a britek

Apropó Japán. Szintén a második világháború kevésbé ismert tényei közé tartozik, hogy a brit vezetés 1944-ben azt tervezte, hogy mérges gázzal árasztja el Tokiót és más japán nagyvárosokat. Legalábbis ez derült ki egy nemrég közzétett, korábban szigorúan titkos dokumentumból, amely a „Tokió ellen gázbombákkal"  címet kapta. A jelentést író professzor a katonai hírszerzés legaktuálisabb légi fotói és információi alapján vetette papírra azt, hogy milyen előnyei és hátrányai lennének egy nyári, illetve egy téli vegyi támadásnak a császári főváros ellen. Kitér arra is, hogy melyik gázt kellene használni ahhoz, hogy a legtöbb halálos áldozatot lehessen elérni. A professzor szerint a gáztöltetű bombákat gyújtóbombákkal kellene kiegészíteni, mivel Tokió kormányzati és lakóépületeinek jelentős része fából készült. Szerencsére a terv csak ötlet maradt, annak megvalósításáig nem jutott el a brit hadvezetés.

Robbanó csokival akarták megölni Churchillt

Azt a mai napig nem lehet tudni, hogy vajon szerette-e Churchill a csokoládét, az viszont az elmúlt években bizonyossá vált, hogy a németek egy vékony csokiréteggel bevont robbanószerkezettel akarták megölni Nagy-Britannia háborús miniszterelnökét. Legalábbis ez áll egy hetven évvel ezelőtt íródott levélben, amely szerint a merényletet német titkos ügynökök hajtották volna végre, ám az végül meghiúsult. A fekete-aranyszínű papírba csomagolt csokibombát a német ügynököknek abban az étkezőben kellett volna elhelyezniük, amelyben a brit háborús kabinet rendszeresen fogyasztotta ebédjét. A merénylettervet azonban a brit ügynökök felgöngyölítették, s figyelmeztették az MI5 egyik magas rangú tisztviselőjét, Lord Victor Rothschildot még azelőtt, hogy Churchill élete veszélybe került volna. A híres bankárcsalád sarja pedig egy levelet írt az egységében dolgozó grafikusnak, hogy egy poszterméretű képet készítve figyelmeztesse a briteket a tervezett akcióra. Ez a levél került most elő a grafikus háborús hagyatékából.

Kétmillió német nőt erőszakoltak meg a szovjet katonák a világháború végén

Az eddig is közismert volt, hogy a Németországban előretörő szovjet katonák számos nőt és kislányt erőszakoltak meg, azt azonban csak a legújabb kutatások tárták fel, hogy pontosan hányan is estek áldozatul e szexuális kegyetlenkedésnek. A tények megdöbbentőek: a Vörös Hadsereg katonái a háború utolsó hónapjaiban több mint kétmillió nőt erőszakoltak meg – sokukat többször is… A nők egy része megfogant, és e nem kívánt terhességekből számos kiközösített gyerek született, illetve nagyon sokan voltak olyanok is, akik elvetették a gyereküket vagy szégyenükben az öngyilkosságba menekültek. Az igazsághoz hozzátartozik azonban az is – jelentették ki a kutatók –, hogy a megszállt területeken nemcsak a szovjet, hanem az amerikai, az angol és a francia katonák is követtek el erőszakos szexuális cselekményeket német nők ellen, az ő áldozataik pontos száma azonban még jelenleg sem ismert.

Nagy Testvér – a kifejezés Orwell 1984 című regényéből ismert, azonban nem sok múlott azon, hogy mindez a valóságban is létrejöjjön. Adolf Hitler és a náci vezetés ugyanis egy forradalmian új televíziós megoldáson dolgozott: a minden német család otthonába eljutó kábeltévén napi adásként, mintegy reality show-ként élőben közvetítették volna egy ideális árja pár hétköznapjait – derült ki egy, a közelmúltban bemutatott orosz dokumentumfilmből. A rendszer és a műsor terveit a Berlinbe 1945 áprilisában benyomuló szovjet hadsereg találta meg, ám az akkor begyűjtött dokumentumokat csak nemrég fedezték fel újra a moszkvai kutatók. Az orosz dokumentumfilmben elhangzik: a kábeltévé műsorai az egész náci életet áthatották volna, így például a mindennapok hagyományos színtereit is újratervezték. Az élő adást az otthonok mellett közterületeken felállított képernyőkön is sugározták volna, hogy senki ne maradjon le az ideális páros kalandjairól. Ha hinni lehet a dokumentumfilmnek, akkor az ötlet Joseph Göbbels fejéből pattant ki, aki a propagandatevékenységért felelős vezetőként ismerte fel a vizualitás erejét.

Ha igaza van Sophie Jackson történésznek, akkor a közismert angol író, Ian Fleming valós személy alapján mintázta meg híres hősét, a 007-esként is ismert James Bondot. Jackson ugyanis kiderítette, hogy Nagy-Britannia legnagyobb második világháborús kéme, a White Rabbit név alatt futó titkos ügynök, azaz Frederick Edward „Tommy" Yeo-Thomas repülőezredes lehet az, aki a valódi 007-es volt. Tommy – egyebek mellett – azzal vált híressé, hogy még a buchenwaldi koncentrációs táborból is sikerült megszöknie. White Rabbit háromszor szállt le ejtőernyővel a németek által megszállt Franciaországban, mielőtt elfogták s a Gestapo megkínozta. Az egyik küldetése alkalmával közvetlenül magának Winston Churchillnek kellett jelentést tennie. Elfogását követően a buchenwaldi koncentrációs táborba szállították, ahonnan sikerült megszöknie, s elérnie a szövetséges védelmi vonalakat. S hogy miként lett belőle James Bond? Sophie Jackson kutatásai során talált egy olyan feljegyzést, amit Fleming – aki maga is a hírszerzésnél szolgált – írt a titkos ügynök sikeres szökéséről. Jackson arról is megbizonyosodott, hogy Fleming könyveiben számos olyan kalandot él át a 007-es, ami a valóságban White Rabbittal is megtörtént.

Stephen Ambrose híres, a normandiai partraszállásról megjelent „D-Day" című könyvében szerepel egy fotó, amely egy második világháborús német egyenruhát viselő koreai katonát ábrázol a normandiai tengerparton 1944-ben. Lehetséges ez? Úgy tűnik, hogy igen! Bebizonyították, hogy összesen négy, koreai származású, német egyenruhában harcoló katona is ott volt a normandiai partraszálláskor a védők soraiban. Eddig azonban hosszú út vezetett. A Koreai-félsziget már a második világháború kitörése előtt japán ellenőrzés alatt állt, s vannak arról feljegyzések, hogy a koreaiakat besorozták a japán hadseregbe. Közülük néhányan a szovjetek fogságába eshettek a nomonhani csatában, ezt követően a Vörös Hadseregben harcoltak tovább. Aztán a Moszkva melletti ütközetekben a németek elfogtak négy koreait, akiket „természetesen" nem engedtek haza, hanem csak „átöltöztettek", s feladatul szabták számukra, hogy állítsák meg a tenger felől érkező szövetségeseket. A koreaiak Normandiában amerikai hadifogságba estek, a US Army egyenruhájába azonban már nem kellett belebújniuk…

(További 10-es összeállításainkat ide kattintva olvashatják el!)

Fotó: internet