Tíz pillanat, amikor majdnem kitört az atomháború

A hidegháború első fegyveres konfliktusának tartott koreai háborút hagyományos fegyverekkel vívták, ám volt egy olyan szakasza, amikor igencsak megnőtt az atombomba bevetésének a kockázata. Miután a Kim Ir Szen pártfőtitkár vezette Észak-Korea meglepetésszerű támadást indított déli szomszédja ellen, és csapatai gyors ütemben törtek előre, az Egyesült Államok hadserege is beszállt a konfliktusba. A kezdeti sikerek után Douglas MacArthur tábornok csapatai megpróbáltak átkelni a Kína határához nagyon közel fekvő Jalu folyón. Válaszul 1950. november 25-én Kína is belépett a háborúba, s a határa felé közeledő amerikaiakat délre szorította.

Az amerikai katonák éheztek és rossz ruházattal voltak ellátva, sok fegyverük befagyott, ezért nem tudták a kínai támadást feltartóztatni. A népszerű tábornok ekkor kezdte el követelni a Japán esetében már bevált atomfegyver alkalmazását. Az atomfegyverek bevetése azonban ekkor már jókora kockázattal járt volna, hiszen a Szovjetunió is elkezdte felszerelni a saját atomarzenálját. Az 1950-es évek végére a USA és a Szovjetunió is annyi atomfegyverrel rendelkezett, amennyivel a másikat teljesen el tudta volna pusztítani. Mindkét fél kifejlesztette a „második csapás" képességét is, azaz egy őt ért, megsemmisítő első csapás után is képes maradt volna egy másik felet is megsemmisítő, főleg tengeralattjárókról indított atomtámadásra. Ennek tükrében Truman elnök következetesen visszautasította MacArthur követelését, így az atomháború elmaradt.

Már úton voltak a bombázók

Az amerikai légierő tizenkét teljes percig abban a hitben élt, hogy elkezdődött a harmadik világháború, a Moszkva felé tartó B−52-eseket pedig már a levegőből kellett visszahívni 1961 novemberében. A problémát ezúttal az okozta, hogy a légvédelem és a légierő központja között megszakadt az összeköttetés. Ez a katasztrófa-forgatókönyvek szerint azt jelentette, hogy egy szovjet támadás elpusztította a radarállomásokat vagy valamelyik nagy kommunikációs központot, ami egy Amerika elleni támadás logikus első lépése lehet. Később természetesen kiderült, hogy szó sincs támadásról, a kapcsolat egy teljesen hétköznapi meghibásodás miatt szakadt meg − ugyanis az összes szuperbiztonságos légvédelmi kommunikációs vonalat és azok tartalékait is egyetlen coloradói katonai telefonközponton vezették át, ahol túlmelegedett egy biztosítékszekrény, s ennek következtében leoldott a biztosíték.

Egy medve is kirobbanthatta volna a harmadik világháborút

Közismert, hogy a hidegháború során a két szuperhatalom a kubai rakétaválság alatt került a legközelebb egy fegyveres összecsapáshoz, amelyben kétségtelenül atomfegyvereket is bevetettek volna. Az amerikai haderőt DEFCON 2-es, azaz csaknem a legmagasabb készültségi szintre helyezték, ami azt jelentette, hogy a légierőnek tizenöt percen, a többi haderőnemnek hat órán belül támadásra kész állapotban kellett lennie, beleértve a nukleáris arzenált üzemeltetőket is.

Bár a szuperhatalmak között valóban pattanásig feszült a helyzet a szovjetek által Kubába telepített atomrakéták miatt, a sors fintora, hogy a rakétaválság ideje alatt egy medve volt az, amely a legenda szerint az éles atombombákat szállító gépeket kis híján útnak indította. Az éjszaka vadászgató medvét ugyanis szovjet szabotőrnek vélte a minnesotai Duluth városának közelében levő légibázis őre, aki természetesen azonnal riadót fújt, ám a wisconsini Volk Field légibázison tévedésből az a riasztás kapcsolt be, amelyiknek beérkező atomcsapáskor kellene megszólalnia, elrendelve az azonnali ellencsapást. Ez akár katasztrófába is torkollhatott volna, hiszen ezen a bázison állomásozott az Egyesült Államok atombombákkal felszerelt B−47-es bombázóinak jelentős része. Ha hihetünk a legendának, az éles atombombákkal felszállásra készülő gépeket a kifutópályáról rendelték vissza, amikor kiderült, hogy hamis a riasztás.

Amikor egy hajszálon múlt az atomháború

A szabotőrnek nézett medve okozta eseményeken kívül a kubai rakétaválság ideje alatt voltak más pillanatok is, amikor „remegtek az ujjak" a rakéták indítógombjain. 1962. október 28-án hajnalban egy szovjet atom-tengeralattjáró éles nukleáris torpedóval az egyik elülső vetőcsövében emelkedett felszínre, amerikai hadihajók gyűrűjében a Sargasso-tengeren. A tengeralattjárót előzőleg azért rendelték a térségbe, hogy többedmagával biztosítsa Kuba rakétákkal történő megerősítését, mely végül a jól ismert rakétaválság kirobbanását is előidézte.

Mivel a fegyveres összecsapás igencsak közelinek tűnt, az amerikai haditengerészet teljes készültségben volt, így nem meglepő, hogy felfedezték az akkumulátorait sietve töltő, Foxtrott osztályú vadász-tengeralattjárót. A szovjet tengerészeken a merülés sem segített, a nyomukba szegődött amerikai flottaegységeket nem tudták lerázni − ekkor döntött úgy a kapitány, hogy felmegy a felszínre. Tizenegy romboló, egy repülőgép-hordozó, számos repülőgép és helikopter várt rájuk. A repülőgépek azonnal tüzet nyitottak, de nem a hajótestre, csak a közelébe lőttek. A tengeralattjáró személyzetének tagjain úrrá lett a pánik, mivel nem rendelkeztek naprakész információkkal és úgy gondolták, a felszínen már kitört a háború. Ezért volt különösen veszélyes a vetőcsőben lévő élesített nukleáris torpedó, amelynek kilövése − ismerve a pattanásig feszült helyzetet − hasonló válaszcsapást idézett volna elő. Szerencsére a hajón rangidős tisztként szolgáló Vaszilij Alekszandrovics Arhipovnak idejében feltűnt, hogy csak figyelmeztető lövésekről van szó, így a torpedó a vetőcsőben maradt.

Majdnem kitört az atomháború Kína és a Szovjetunió között

Csaknem atomháború lett a vége a két ország között dúló 1969-es határkonfliktusnak − derült ki egy kínai történész munkájából, aki szerint a Szovjetunió 1969-ben már azon a ponton volt, hogy atomtámadást indít Kína ellen. Az akkori határincidensekben több mint ezer ember vesztette életét. Az atomfegyver bevetése pedig olyan közel volt, hogy szovjet diplomaták tájékoztatták Washingtont Moszkva abbéli eltökéltségéről, hogy az ország „véget vet a kínai fenyegetésnek, és atomcsapással szabadul meg ettől a modern kalandortól". Emellett felszólították az Egyesült Államokat, hogy maradjon semleges. Szerencsére a rakéták a silókban maradtak, mivel Washington azt felelte Moszkvának, hogy az Egyesült Államok nem fog ölbe tett kézzel ülni, hanem maga is atomtámadást indít a Szovjetunió ellen, és nukleáris rakétákkal csap le százharminc szovjet városra, ha Moszkva útnak indítja atomeszközeit.

Szimulációs programot teszteltek – kis híján háború lett belőle

1979. november 9-én az amerikai légvédelem megfigyelői ezer támadó szovjet rakétára hívták fel a figyelmet, amelyek nagyvárosok, radarközpontok és katonai bázisok felé tartottak. A protokoll által meghatározott válaszlépések alapján négy katonai központ hat perc alatt, óraműpontossággal lépett akcióba és indított válaszcsapást. Az előírt időn belül felszállt az elnököt szállító repülőgép, az Air Force One is. Már elstartoltak a bombázók, a hadsereg pedig riadókészültségben volt, amikor valamelyik szemfüles döntéshozónak gyanús lett, hogy valami nincs rendben a támadással, és utánanézett a dolognak. A radarkezelők nem tudták megerősíteni, hogy rakéták közelednek, majd kiderült, hogy szó sincs támadásról, mindössze a NORAD egyik szimulációs programját tesztelték aznap a központi hálózaton.

Rakétákat jelzett a meghibásodott chip

A lehető legrosszabb helyen, a NORAD központi számítógéprendszerében hibásodott meg egy chip 1980. június harmadikán. A rendszer először két, majd kétszázhúsz beérkező szovjet rakétát jelzett. Azonnal elkezdődött az ellencsapás előkészítése, a B−52-es és B−111-es bombázók legénysége és fegyverzete percek alatt felkészült a felszállásra. Mivel azonban a radar nem mutatott semmit, a válaszcsapás elmaradt. Néhány nap múlva ismét az atomháború veszélye fenyegetett − ekkor kétezer bejövő rakétát jelzett a megbolondult számítógép, ismét tévesen. A technikusok hosszas vizsgálat után kiderítették, hogy a problémát egyetlen hibás chip okozta, ami néha véletlenszerűen nullák helyett ketteseket továbbított.

Az ember, aki elindíthatta volna a rakétákat, de nem tette

1983. szeptember 26-án egy szovjet műholdas jelentés szerint amerikai atomrakéták tartottak a Szovjetunió felé. Az ügyeletes ezen az éjszakán egy Sztanyiszlav Petrov nevű tiszt volt. A jelzés időpontjában Washington és Moszkva között ugyancsak feszült volt a viszony, mivel a riasztással egy időben a NATO provokatív hadgyakorlatokat folytatott, a szovjetek pedig három héttel korábban lőttek le egy légterükbe keveredett dél-koreai repülőt, így az illetékesek keze kicsit közelebb volt azokhoz a bizonyos indítógombokhoz a vasfüggöny keleti oldalán. Petrovnak kellett döntenie a fenyegetés valódiságáról, és ezt azonnal jelezni az operatív központnak, ám a megfontolt tiszt nem riasztott, mert gyanította, hogy hibás a műhold jelentése. Kevesellte az ellenséges rakéták számát, s mivel a földi radarok sem erősítették meg a támadás tényét, a riasztást két alkalommal is hamisnak minősítette. Utóbb kiderült, valóban téves volt a riasztás, melyet a Nap felhőkről visszavert sugarai okoztak. Petrov döntéséért először dicséretet, majd elmarasztalást kapott, mivel a szovjet vezetés nem akarta beismerni, hogy téves jelzést adott a sokra tartott műholdas rendszerük.

Hadgyakorlat miatt élesítették a nukleáris arzenált

Majdnem rossz vége lett 1983 novemberében annak a hadgyakorlatnak, amelyben az Egyesült Államok és a NATO szövetségesei vettek részt. A gyakorlat olyan élethűre sikeredett, hogy a Szovjetunió valós fenyegetésnek értékelte. Nem is minden ok nélkül, hiszen az Operation Able Act névre keresztelt akcióban nem kevesebb mint negyvenezer amerikai és NATO-katonát mozgósítottak Nyugat-Európában, akik a forgatókönyv alapján egy, a Varsói Szerződés országai felől érkező támadásra reagáltak, melynek során vegyi és atomfegyverek bevetését is szimulálták. Moszkvában természetesen tudomást szereztek a „háborús játék"-ról, és egy tucatnyi, Kelet-Németországban és Lengyelországban állomásozó harci gépre felszerelték az atomtölteteket. Az sem javított a helyzeten, hogy a két szuperhatalom között ekkoriban (ismét) nagy volt a feszültség, ám végül mégis elmaradt az atomháború.

Az egész világ elpusztulhatott volna

A hidegháború vége nem jelentette azt, hogy az atomháború fenyegetése is megszűnt. A kommunista Észak-Korea újdonsült diktátora, Kim Dzsong Un nemrég atomtámadással fenyegette meg magát az Egyesült Államokat, és bár sokan kételkedtek az ázsiai ország csapásmérő erejében, kiderült, hogy atomfegyvereivel el is érné az amerikai szárazföldet. A fenyegetőzést az váltotta ki, hogy az Egyesült Államok szankciókkal sújtotta Phenjant kísérleti atomrobbantásai miatt. Először a két Korea között éleződött ki a konfliktus, majd Észak-Korea ultimátumot intézett az Egyesült Államokhoz. A phenjani vezetés az ENSZ-szankciók feloldásához kötötte az atommentesítésről szóló tárgyalások folytatását, s egyúttal megrendítő erejű csapással fenyegette meg Dél-Koreát, ha területén folytatódnak az amerikaiakkal közös hadgyakorlatok. Végül nem tört ki a harmadik világháború, mivel a szankciókkal sújtott Észak-Korea tárgyalóasztalhoz ült déli szomszédjával.

(Korábbi Top 10-es összeállításainkat ide kattintva olvashatják!)