Tíz tény az isonzói harcokról

Szövetségesből lett ellenség

Olaszország az első világháború kitörése idején a „hármas szövetség" tagja volt, ám Róma és az Osztrák-Magyar Monarchia érdekei súlyosan ütköztek egymással a Balkán miatt, hiszen az olaszok pozíciókat akartak szerezni a félszigeten. Emellett Északkelet-Itáliában bizonyos területi igényeket is megfogalmaztak, így végül nem léptek hadba, majd egyenesen átpártoltak az antanthoz, ahonnan ígéretet kaptak követeléseik teljesítésére. Olaszország 1915. május 3-án felmondta a szövetséget a Monarchiával és Németországgal, három héttel később pedig hadat üzent Bécsnek.

Nagyon kellemetlen volt az olasz fordulat

A Monarchia roppant kínos harapófogóba került a római hadüzenet után, hiszen háromfrontos háborúba kényszerült: a Balkánon a szerbekkel, keleten az oroszokkal, délnyugaton pedig innentől fogva az olaszokkal állt szemben. Az olaszok ráadásul nagyon komoly túlerőben voltak, így nem maradt más választás, mint a jól védhető Isonzónál és a Júliai-Alpoknál megállítani őket – tehát voltaképpen az elejétől fogva nyilvánvaló volt, hogy a térségben hosszú állóháború alakul majd ki.

Olaszország volt a kezdeményező

Az isonzói harcok tehát elsődlegesen azért folytak, mert Olaszország be akart nyomulni azon területekre, amelyeket az 1915 áprilisában megkötött londoni egyezményben garantáltak számára újsütetű barátai: ennek érdekében május 23-án hadat üzentek az Osztrák-Magyar Monarchiának, és támadást indítottak az Isonzónál, illetve a Júliai-Alpokban. Róma eredetileg azt tervezte, hogy az olasz csapatok folyó átlépése után Karintia, illetve Trieszt felé egyaránt támadást indítanak, azonban a számításokba hiba csúszott: június 23-án elakadtak az Isonzónál, ahová a Monarchia a vártnál jóval nagyobb erőket vezényelt, a Balkánról és a keleti frontról is csapatokat átcsoportosítva. Ekkortól számítjuk az első isonzói csata kezdetét – amelyet 1917 végéig még tizenegy további követett. Az első olasz roham már 1915 júliusában kifulladt, és nem alakult ez másként az év során indított további három offenzíva esetében sem.

Mostoha körülmények

Az isonzói csaták mindenképpen újat hoztak abból a szempontból is, hogy a felek éveken keresztül álltak szemben egymással, sokszor gyakorlatilag elviselhetetlen körülmények között, nemritkán 3000-3500 méteres magasságban – a térségben számos korai csatahelyszínen ma sípályák futnak, ami elég sokat elárul minderről. A harci cselekmények mellett ilyen környezetben természetesen járulékos veszteségek egész sorát kellett elviselniük az egymással szemben álló hadseregeknek: katonák tízezrei vesztek oda lavinák, betegségek, fagysérülések miatt.

Patthelyzetek egymás után

Az ötödik isonzói csata 1916. március 9-én kezdődött, ismét egy olasz támadással, amely roppant erejének köszönhetően először sikeresnek is tűnt: a haderő elfoglalta Goriziát, a Monarchia erői azonban Trentinónál ellentámadásba lendültek. Olyannyira keményen nyomultak előre, hogy az olaszoknak le kellett állítaniuk az isonzói támadást, és átcsoportosították csapataikat az Alpok vidékére. Emiatt március 17-én be is fejeződött az ötödik isonzói csata, amelynek végén a felek megint ott álltak, mint előtte: Gorizia visszakerült a Monarchia kezére. 1916 során további négy ütközet zajlott le a térségben, mindegyik hasonló eredményekkel, igazi áttörés vagy siker nélkül.

Változás csak a következő évben történt, amikor az antant rövidre akarta zárni a háborút, és minden korábbinál erőteljesebb offenzívát indított a front e szakaszán. A tél folyamán azonban ismét feltartóztatták őket, és a következő 1917-es támadások során az olaszok nem ütötték elég keményen a vasat, pedig ekkor lett volna esélyük megtörni a kitikkadt ellenséget. A Monarchiának így volt ideje erőt gyűjteni, és később német csapatokkal megerősítve átfogó támadást indított az olasz fronton az év őszén. A tizenkettedik isonzói csatát – a caporettói áttörést – követően az olaszoknak vissza kellett vonulniuk a Piavéig, és kénytelenek voltak belátni vereségüket. A térségben nem indult újabb offenzíva, a tizenkét felvonásos, gigászi csata eldőlt.

Az olaszok elszámították magukat

Az isonzói csaták hosszabb távon bebizonyították, hogy a létszám távolról sem minden. Hiába volt túlerőben az olasz hadsereg, sem felszereltség, sem a hadvezetés minősége tekintetében nem versenyezhetett a Monarchia erőivel. Emellett természeti akadályok is nehezítették a dolgukat: a lovasszázadokat például eleve nem tudták bevetni a terepviszonyok miatt, az utánpótlás folyamatosan akadozott, és mivel a Monarchia gyorsan és hatékonyan foglalta el állásait, stratégiai jelentőségű pontokat nem is igazán sikerült megszerezniük. Az olasz vezérkarfőnök, Luigi Cadorna tábornok emellett számos hibás döntést is hozott.

Sokkoló számok

Az isonzói harcokban több mint 1,1 millió olasz katona halt meg, sérült meg vagy tűnt el nyomtalanul; a másik oldalon félmillió fő fölé tehetők ezek a számok. Csak a caporettói áttörésnél több mint 40 ezren vesztek oda, további 20 ezren megsebesültek, az olasz hadifoglyok száma pedig elérte a 300 ezret. Az olasz hadsereget gyakorlatilag tönkretette a vereség: lövegeik fele a csatamezőkön maradt, a katonák morálja szintén rettentően visszaesett. Ennek következtében – a menekülés miatt – több mint 200 ezer katonát állítottak hadbíróság elé, és mintegy négyezer dezertőrt ki is végeztek. Az összeomló olasz frontra angol és francia seregtestek érkeztek, hogy megelőzzék a katasztrófát.

Mussolini szemléletét is átformálták a harcok

A majdani Duce, Benito Mussolini a 20. század elején még anarchista eszmékkel kacérkodott, ám az első világháború 1914-es kitörése az ő pályáján is sorsfordulót jelentett, ekkortól váltak ugyanis igazán meghatározóvá nézeteiben a nacionalista gondolatok. Miután 1915 tavaszán Olaszország az antant oldalán belépett a háborúba, ő maga is katonai szolgálatra jelentkezett, és harcolt is az Isonzónál, amíg 1917. február 22-én meg nem sebesítette egy akna, amely négy társával végzett, és belőle is negyvennégy repeszdarabot kellett eltávolítani. Közel fél évet töltött kórházban, és miután felgyógyult, leszerelték a seregből, ám az eltelt időszak gyökeresen átformálta gondolkodását, és elképzelhető, hogy ha nem így történik, minden másként alakul. Gyógyulását követően Mussolini visszatért Milánóba, majd néhány veteránnal karöltve megalapította a Fascio di Combattimento szervezetet, amely – legalábbis elméletben… – nemzeti alapokon szerveződő, igazságosabb társadalmi elosztáson alapuló tőkés fejlődésben gondolkodott. A világháborúból győztesként, de mégis katasztrofális gazdasági helyzetben kikerülő Olaszországban szárba szökkent egy új ideológiai rendszer: a fasizmus.

Különleges emlékút

Az isonzói harcok egyik sajátos mementója a Budapestről nyaranta kifutó Isonzó Expressz, amely idén is útnak indul július 17-21. között. A különvonat a körutazás során minden évben bejárja az első világháború egykori olasz frontjának a mai Szlovénia és Olaszország határára eső hadműveleti területeit, megemlékezve az ott elesett több százezer katonáról. A szerelvény ezúttal a Semmering-hágón, a világ első magashegyi vasútvonalán keresztül közlekedik majd. A vonat Orfeum kocsijában útközben fellép a Sebő Együttes, míg egy másik élménykocsiban történészek tartanak majd előadásokat.