Tíz XX. századi fegyveres konfliktus

Jelen esetben a fegyveres konfliktus terminológia használata célszerű, hiszen az elmúlt évszázadokban és különösen a cikk időkeretét képező XX. században már nem feltétlen a nagy dinasztikus háborúk és hadjáratok jellemezték a harcszíntereket. Felértékelődött a belső fegyveres konfliktusok, forradalmak, a kémelhárítás és a közvetett összecsapások szerepe. Európának a két világháború időszakát leszámítva többnyire sikerült elkerülni a konfliktusok eszkalálódását az elmúlt kétszáz évben, 1914-1945 között azonban annyi halottat számlált a kontinens, mint soha máskor. A fordulat ezután következett, az atomfegyverek korában már sokkal óvatosabban vállalnak összecsapást a világ államai. Tanulságok reményében érdemes visszatekinteni a mait megelőző történeti korszak legfontosabb fegyveres eseményeire.

Első világháború(1914-1918)

Az 1900-as évek elején már bőven jelentkeztek az európai békét kikezdő jelek, de a kontinensen még bíztak benne, hogy sikerül megelőzni a háborút. Alapvetően optimista légkör uralkodott a századelőn. Az iparosodás, a polgárosodás és a különböző technikai vívmányok (például mozi, proto-repülőgépek) fényes jövő ígéretét hordozták. Senki sem gondolt arra, hogy az egész világon átívelő konfliktus közeledik, ami hatalmas vérveszteséggel, újabb háborút előlegező békediktátumokkal, radikális politikai irányzatok felemelkedésével és gazdasági hanyatlással párosul majd. Még az első puskalövés pillanatában is régi típusú, dinasztikus jellegű európai belháborúra készültek. Végül Európa világpolitikai vezetőszerepének megtörése következett. A második árnyékában sokszor megfeledkeznek az első világháború sokkjáról, pedig az állóháborús frontokról sérült és mentálisan beteg emberek tömegei tértek haza. 

Török függetlenségi háború (1919-23)

A háborút lezáró békeszerződések általában nem a területcsonkítások miatt okoztak nehézséget a vesztesek számára. Bécs például kifejezetten örült, hogy megszabadul a korábbi birodalom nemzetiségi konfliktusaitól. Akadtak azonban a békét követő fegyveres összetűzések, amik közül először a Sopron környéki ellenállás bizonyult sikeresnek. Hatására nemzetközileg elfogadott népszavazáson tudták elérni a terület Magyarország részeként való megőrzését. Győztes honvédő akciónak tekinthető a török függetlenségi háború is. A Kemal Atatürk vezette ország nem fogadta el a felosztására vonatkozó javaslatokat és a területén élő brit és francia nemzetiségek képlékeny helyzetével zsarolta a nagyhatalmakat. Végül sikerült megőriznie területi integritását, ezt követően pedig modernizációs pályára lépett.

Spanyol polgárháború (1936-1938)

Jóllehet a spanyol politika instabilitása korunkban sem ismeretlen a külpolitikai érdeklődésű hírfogyasztók számára, Spanyolország ma alapvetően különbözik a száz évvel ezelőtti önmagától. Az akkor még hazánkéhoz hasonló fejlettségű dél-európai térség legnagyobb országában fegyveres polgárháború kezdődött a két nagy politikai blokk között. Konfliktusuk a köztársaság bukásához és Franco, a Caudillo (vezető) 1975-ig fennálló tekintélyelvű rendszeréhez vezetett. A háborúban közel 800 ezer ember halt meg, 400 ezren vándoroltak el, a megtorlásban pedig több mint 10 ezer embert végeztek ki. Másfelől azért vált jelentőssé a spanyol polgárháború, mert a kommunisták, illetve a későbbi német-olasz szövetség egyaránt bevetette haderejét – természetesen az ellentétes oldalon harcoltak. Ezzel az 1936-39 közti belpolitikai konfliktus a második világháború főpróbájává vált. A terhes múltat enyhítendő Spanyolországban végül kompromisszumos politikai átmenet és példaértékű gazdasági felzárkózás indult a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján.

Második világháború(1939-1945)

„A második világháború sorsa az első naptól kezdve eldőltnek volt tekinthető. Németország ezt a háborút sehogy sem nyerhette meg” – szögezte le Bethlen István 1944-ben, későbbi publikálásra szánt politikai végrendeletében. A volt miniszterelnök hazánk iránytévesztésére is rámutatott: „Bekövetkezett az, amitől félni kellett, hogy az ország oly nehezen összekuporgatott adófilléreivel felszerelt védereje úgyszólván a maga egészében egy olyan háborús vállalkozásban pusztult oda a Don partján, amelyből az ország nemzeti céljai szempontjából semmi hasznot sem várhat. […] Minden erőnket tartalékolnunk kellett volna arra a végső időpontra, amikor Szent István palástja felett kezdődik majd a marakodás szomszédaink részéről”. Az ország külpolitikája nem Bethlen körének koncepciója szerint alakult. 125-130 ezer honfitársunk halt meg 1942-ben a Don-kanyarnál, amikor a német vezetés élő pajzsként használta a magyar honvédeket. Ez számunkra Budapest ostroma és a holokauszt mellett a második világháború legnagyobb áldozatot követelő felvonása volt. Globális kitekintésben több mint 60 millió civil és katona vesztette életét háborúban.

Varsói felkelés(1944)

Amint hazánkban nem sikerült kiugrani a háborúból vagy visszaverni a német megszálló csapatokat, a sokkal elszántabb lengyel erők sem tudtak kibújni a két nagyhatalom harapófogójából. Itthon a polgári erők kezdeményezésére alakult alkotmányvédő front politikai síkon, míg Bajcsy-Zsilinszky Endre fegyverekkel bizonyult elégtelennek a megszállókkal szemben. Nagyobb esély mutatkozott a lengyelek eredményes ellenállására: akkor kívánták átvenni a hatalmat és – még a kommunista térfoglalás – előtt kikiáltani a független lengyel államot, amikor a szovjet és a német haderő 1944 augusztusában egymás figyelmét kötötte le Varsó térségében. A felkelés eleve elrendelt kudarcáról Andrzej Wajda érzelemteli filmje, a lázadók céltalan menekülését bemutató Csatorna tanúskodik.

1956-os magyar forradalom és az1968-as prágai tavasz

A XX. század legtisztább és a különböző társadalmi csoportokat leginkább egyesítő tömegmegmozdulásai közé tartoznak a kommunista rendszerrel szemben szerveződő felkelések Közép-Európában. A magyar történelem során több ízben kíséreltek meg abszolutisztikus, az élet minden területére kiterjedő politikai hatalmat kiépíteni. Ezeknek – a hosszabb életű kompromisszumos politikai berendezkedésekkel ellentétben – rendre széles körű lázadás lett vége, így 1956-ban is. Máshonnan érdemes megközelíteni a 68-as prágai tavasz eseményeit: a cseh nemzet saját történelmi hagyományainak megfelelően szabadabb kulturális légkört és szociálisan érzékenyebb rendszert kívánt volna, amit a hatvanas évek szocialista reformjai által vélt megvalósíthatónak. Felkelésüket ugyancsak szovjet tankok fojtották vérbe, sajnos a keleti blokk országai, így Magyarország segítségével. Ha nem is sikerült akkor még a szabadságot kivívni, Budapest, Prága, illetve 1981-ben a munkásokat, értelmiségieket és egyházi erőket egyesítő lengyel Szolidaritás mozgalom jelképekké váltak.

Koreai háború(1950-53) és vietnámi háború(1955-75)

1945 után a háborús frontok többnyire elkerülték Európát, az amerikai-szovjet/kínai vetélkedés színterei pedig az egyik vagy másik oldalra dőlő ázsiai és latin-amerikai országok lettek. A hidegháború első korszakának jelentős ütközőzónái Korea és Vietnám voltak. Előbbi összetűzés végére kompromisszum tett pontot: észak-dél felosztásban kommunista és nyugati orientációjú részre bomlott Korea. Hosszabb ideig tartott és a popkultúrában erősebb nyomot hagyott a vietnámi sokk, az Államok egyetlen nem nyertes háborúja. Annak ellenére haltak meg a fronton alsó-középosztálybeli fiatalok tömegei, hogy az évek során sosem soroztak be a győzelemhez szükséges mennyiségű amerikait Vietnámba, tehát eleve kétségesen érhetett volna célt az atlanti expanzió. A békekötést kevéssé a hippi-korszak ellenállása, sokkal inkább az USA belpolitikai válsága, illetve Kissinger hozta el. A nemrég elhunyt amerikai ex-külügyminiszter a XIX. századi békeidők példáján a status quo fenntartása és a kompromisszumkeresés mellett érvelt. Ő mondta ki tanulságként azt is, hogy sosem szabad konfliktusba bocsátkozni a pontos célok meghatározása nélkül.

Kubai rakétaválság(1962)

A negyedik világháborút botokkal és kövekkel vívják majd, jósolta az atomfegyverek civilizációromboló hatásától tartó Einstein. Ha mégis lehet reményünk a békés jövőben, arra olyan esetek jogosítanak fel, mint a meglepően pozitív fordulattal záruló kubai rakétaválság. Amikor a kommunista vezetés Amerikára veszélyes rakétákat telepített Kubába, volt annyi higgadtság J.F. Kennedy elnökben, hogy ne agresszív lépést válasszon, hanem tizennégy napos ügyes kivárás után egy kompromisszum által az enyhülés útjára lépjen. A Hruscsovval kötött megegyezés alapján a Szovjetunió kivonta rakétáit Kubából és az amerikaiak is fegyvertelenítették a keleti blokkra veszélyt jelentő törökországi állásaikat. A két hatalom közti békés, koordinált kapcsolat érdekében létrehoztak egy közvetlen telefonvonalat, az úgynevezett forró drótot a mindenkori főtitkár és elnök között.

Iráni túszdráma(1979)

A XX. századi államközi konfliktusok tárgyalásakor nem lehet megkerülni a titkosszolgálatok tevékenységét. Természetesen már az ókorban is működtek meglehetősen szervezett kémhálózatok, például az akár ellenséges uralkodók udvaráig beépülő asszír szervezet, a modern központosított államok korában viszont megnőtt ezek jelentősége. A hírszerző munka általában közel sem olyan üdítő és izgalmas a valóságban, mint ahogy azt a kémfilmek beállítják. Akad azonban néhány páratlanul mozgalmas és fordulatos eset, például az iráni túszmentés, amit az amerikai nézőpontú Argo-akció filmen is megörökített. Az 1978-79-es iszlám forradalom napjaiban helyi fundamentalisták megostromolták a teheráni amerikai követséget, dolgozóit túszul ejtették, az épületből elmenekülő személyek pedig életveszélyben bujkáltak. Utóbbiakat végül csodával határos módon, egy magát kanadai filmstábnak kiadó CIA-s kémcsapat segítségével tudták Iránból kimenekíteni. Később szerencsére a követségen maradt túszokat is elengedték: szimbolikus módon a gyengének titulált Carter elnök leköszönését követően, az új korszakot nyitó Ronald Reagan beiktatásának napján szabadultak.

Délszláv háború(1990-2001)

A hitelekből ácsolt viszonylagos magyar jóléthez képest gazdagnak, szabadnak és stabilnak tűnt a szocializmus idején, a kilencvenes években viszont kártyavárként omlott össze Jugoszlávia. A délszláv háború első felvonása, a Szlovénia elszakadását kivívó „hétvégi háború” még gyorsan és súlyosabb áldozatok nélkül folyt, Horvátország és főleg Bosznia-Hercegovina függetlenedése viszont rengeteg civil áldozatot követelt. Rendszeressé vált a polgári célpontok pusztítása és a helyiek bántalmazása. Több tízezer nőt erőszakoltak meg az évek során. A nagy szerb állam egységét dédelgető belgrádi vezetés és ellenfelei több, azóta háborús bűntettnek minősített cselekményt követtek el egymás ellen. A vajdasági magyarokra leselkedő fenyegetés jelentősen megnehezítette Magyarország pozícióját, miközben Jugoszlávia provokatív módon igyekezett belerángatni hazánkat a konfliktusba (rendszeresen megsértették az ország légterét és Barcs térségében kazettás bombát dobtak le). Antall József diplomáciai sikerének tekinthető, hogy Magyarország végül kimaradt a háborúból és a vajdasági magyarok ellen nem indult tisztogató akció a kilencvenes évek elején. A balkáni konfliktusokról Mancsevszki készített megrázó filmet, az 1994-es Eső előtt egészen Oscar-jelölésig jutott.

Az utóbbi években és hónapokban több háború tört ki, a nagyhatalmak közvetlen összecsapására, világ méretű konfliktusra és európai belháborúra azonban immár nyolcvan éve nem akad példa. A cikkben összegyűjtött esetek tanulságként szolgálhatnak a béke megóvására, egyúttal emlékeztetnek a nemzeti szabadságmozgalmak hőstetteire, így például a pesti srácok szerepére.