Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

15 ezer emberen segít majd az új kórház

Szöveg: Soucz Ferenc fhdgy. |  2009. július 8. 5:24

A MH Tartományi Újjáépítési Csoport 2006-os megérkezése óta az ISAF szabályzóknak megfelelően az afgán egészségügy támogatását kiemelten kezeli. A 45-47 éves átlagéletkor a magas gyermekhalandóság, a kevés orvos valamint a kevés és általában gyengén felszerelt egészségügyi létesítmény eredménye. A PRT ezen szeretne változtatni.

Afganisztánban az egészségügyi ellátás három szinten valósul meg.

A legmagasabb szintet a több szakterületre specializálódott kórházak képviselik, melyek alkalmasak különböző betegségek kezelésére, műtétek végrehajtására és fekvőbeteg ellátásra egyaránt. Ezek többnyire tartományi székhelyeken vagy nagy lélekszámú városokban találhatóak, Baglan tartományban Pol-e Kumriban és Baglan-i Jadidban.

Az egészségügyi ellátás középső szintjét, az úgynevezett Comprehensive Health Centerek, azaz emelt szintű orvosi ellátást biztosító klinikák képviselik. Ezen intézmények korlátozott számú fekvőbeteg ellátás (20-40 fős kapacitás) mellett elsősorban szintén járó beteg ellátással foglalkoznak, némely kiemelt szakterületen szakorvossal rendelkeznek. Elsősorban a járási székhelyeken települnek. Orvosi eszközeik biztosítják, kisebb beavatkozások végrehajtását. Jelenleg a tartományban ilyen jellegű intézményből is hiány van. Létrehozásuk mindenképpen nagyobb költségvetést igényel, nemcsak az infrastrukturális beruházást végrehajtó szervezet részéről, hanem az afgán egészségügyi hatóságok részéről is, mivel nagyobb számú és összetettebb egészségügyi felszerelést és szakképzett személyzetet igényel.

1595889032
 

Az egészségügyi ellátás alapszintjét képviselik az úgynevezett Basic Health Centerek, azaz alapszintű ellátást biztosító klinikák. Az alapellátást biztosító klinikák a tartomány kis falvaiban orvosi rendelőként üzemelnek, elsősorban a járóbeteg-ellátást, valamint a bábaprogramot biztosítják a környező falvak lakossága részére, illetve a betegek szakorvosi rendelésre történő irányítását is végzik.

Július 6-án egy ilyen intézményt adott át Szilágyi Csaba alezredes MH Tartományi Újjáépítési Csoport parancsnok helyettes Burka Járás Tangi Murch faluban. Az ünnepségen jelen volt Szangi Mohamed Burka Járás kormányzója, a Dr. Abdul Dzsabor a kórház igazgatója, Kari Szaid Rahman vallási vezető, aki egy koránidézettel áldotta meg az épületet, az ünnepség kezdetén, valamint meghívott vendégként a környező települések választott vezetői (sura).

A beszédek sorát a járási kormányzó kezdte. Megköszönte a PRT segítségét, a korábbi fejlesztéseket, és hogy a katonák vállalták a hosszú és kimerítő utat, hogy közösen ünnepelhessenek. Emlékeztetett, hogy a burkai lakosok tisztában vannak a fejlesztések értékével és azon vannak, hogy megteremtsék a fejlesztésekhez nélkülözhetetlen biztonságos környezetet.

Szilágyi alezredes válaszbeszédében rávilágított, hogy Burka Járást kiemelten kezeli a PRT, ami a végrehajtott projektek számán is látszik. Utalt a járásban 2008-ban átadott klinikára és a közelgő választások fontosságát ecsetelte beszédének végén.

Dr. Abdul Dzsabor köszönte a PRT adományát, de hangsúlyozta, hogy az épületet körbevevő falra, őrszobára, a bejáratnál árnyékos hely kialakítására, illetve bútorra és gyógyszerre lenne szükségük.

A beszédeket Mullah Tadzs Mohamed sura vezető zárta, aki szintén falat kért a jelen lévő Szilágyi alezredestől, majd teát és aprósüteményt szolgáltak fel a jelenlévőknek.

A munkálatokat a Malek kivitelező vállalat hajtotta végre. Az épület afgán szabványok szerint égetett téglából épült, beton az aljzattal és födémmel ellátott. A szerződés tartalmazta a külső és belső festést, valamint az áram bevezetését is. A 11 szobás épülethez tartozik még egy négyállásos, szennyvíztartályos WC.

A klinika megközelítőleg 15 ezer embernek fog majd segítséget nyújtani a 60 ezer lakosú járásban.

1595889032
1595889032