1914. december 10.

Még két kolléga érkezik ma, s így már annyira megszaporodtunk, hogy még egy kályha fűtésére van jogunk. Állítólag villanyvilágításra is kilátásunk van, a táborba be van ez vezetve, de nem minden barakkba. Naponta egy fél ív nagyságú lapocska jelenik meg a városban, mely a legújabb táviratokat közli. A neve is „Telegram". Hozzánk persze csak néha jut el. Ebben állítólag az állna, hogy Lemberget a mieink visszavették és 200 000 orosz került kezeinkbe. Nagyon hihetetlennek tetszik. Ezek a hírek, ha másra nem, arra azért jók, hogy kissé felrázzanak bennünket, s ebben a rettenetes egyformaságban témát nyújtsanak, melyen egy darabig elrágódhatunk.

Würmsberger, aki nagyon élelmes fickó, tiszt ismerősei révén ma valahogyan mégis bejutott a városba, s nagy diadallal meséli, hogy a Sibirische Bank werchneudinski fiókja révén tizenkét nap múlva itt lesz a pénze hazulról. Ez a hír még Lemberg visszavételénél is jobb. Ma jó napunk van határozottan. Jókedvünk támad, s csak a cudar hideg zavarja, hogy egészen kellemes hangulatunk legyen végre. Kiadom a jelszót: fát keríteni, akárhonnan! Deszkák, kerítésdarabok gyűlnek össze, amint a sötétség leszáll, s alaposan bedurrantunk, úgyhogy a vén kályhát megfogni se tudjuk, holott azelőtt felváltva támogattuk hátunkkal.