Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az utolsó francia túszt is kiszabadították

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. december 10. 13:28

Több mint három év fogság után kiszabadult egy francia túsz Maliban, ezzel az utolsó foglyul ejtett francia állampolgár is hazatérhet – jelentette ki Francois Hollande elnök december 9-én, kedden.

„Kiszabadult Serge Lazarevic, az utolsó túszunk. Franciaországnak nincsen több túsza, a világ egyetlen államában sem" – hangsúlyozta az elnök, aki elmondta, hogy a kiszabadított fogoly úton van Nigerbe. Hollande az afrikai ország államfőjének külön is köszönetet mondott a segítségéért.

A tájékoztatás szerint Lazarevic a rabsága sanyarú körülményei ellenére „viszonylag jó egészségi állapotban" van.

További részleteket nem közöltek, a kiszabadítás körülményei ismeretlenek.

Lazarevicet 2011-ben rabolta el az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat észak-afrikai szárnya, az Iszlám Maghreb al-Kaidája (AQMI) Maliból.

Maliból a radikális iszlamista fegyveresek nagy részét a francia erők kiűzték a 2013 januárban indított katonai akcióban, amelyhez utóbb több ország is csatlakozott.