Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Imatermet szenteltek

Szöveg: Vincze Viktor Attila |  2014. december 10. 14:03

A katolikus és protestáns tábori püspökség vezetői december 9-én, kedden ökumenikus szertartással szentelték fel a Budaörsi úti Petőfi Sándor laktanya felújított imatermét.

1595984162

A rendezvényen Piros Ottó ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár megbízott parancsnoka elmondta: az alakulat korábbi parancsnoka, Kun Szabó István vezérőrnagy kezdeményezésére, a dandár költségvetéséből újították fel az imatermet. Az ezredes szerint a Budaörsi úti laktanya új imaterme alkalmas minden feladat ellátására, és remélhetőleg sokan választják majd a miséken való részvétel lehetősége mellett esküvők, keresztelők helyszínének is.

1595984162

Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök arra bátorított mindenkit, hogy látogassa a most felújított imatermet. Felidézte: megilletődve és hálaadással a szívében tekint erre a kápolnára. A 122. zsoltár első versét idézve, az Úr házába való lépés öröméről beszélve, a protestáns tábori püspök hangsúlyozta: ez a kápolna az Úr lakóhelye, ahol a hívők a szabadító Isten jelenlétét megélhetik.

1595984162

Bíró László katolikus tábori püspök hangsúlyozta: a kápolna az Istennel és egymással való találkozás helyszíne, ahol a technikai eszközök világában is együtt lehet dicsérni az Urat. Magyarország katonai ordináriusa szerint a kápolna a misék, az ima és elmélkedés helyszíneként lehetőséget ad arra is, hogy az ember találkozhasson önmagával, szembenézhessen önmagával. Kiemelte: sok örömmel jár, ha egy-egy helyőrségben egy pap is segíthet abban, hogy a katonák találkozhassanak egymással és Istennel. A katolikus tábori püspök reményét fejezte ki, hogy a kápolna hozzájárul, ahhoz, hogy egyre többen akarnak majd egymással találkozni, szentmisén részt venni, a Szentírást olvasni.

A Budaörsi úti Petőfi Sándor laktanya kápolnájában december 19-én karácsonyi misét tartanak.

1595984162

Fotó: Galovtsik Gábor