1914. december 12.

Ma fürdőhöz készültünk, de sajnos ez az egyetlen élvezetünk se nyerhet kielégítést, mert valami zavar állott be, s a muszka beszüntette. Szalmazsák, csajnik, lámpa ügyében lótunk-futunk hasztalan. Egy esetet beszélnek a fiúk, amit állítólag többen láttak. Eszerint az orosz parancsnok adjutánsát egy szánkó csaknem elütötte, mire ő rárivallt a kocsisra és rettentően lehordta, azután pedig egy rubelt kért tőle bírság címén, amit aztán nyugodtan zsebre vágva távozott. Kitűnő eset, de ennél nem rosszabb a másik sem.

Klein Brüll főorvos úr kb. következő szavait hallotta: „Ez a Götz igazán kiváló gyerek lehet. Most mondta, hogy értesítést kapott hazulról, mely szerint az arany vitézségi érmet megkapta és zászlóssá nevezték ki."  Őrült röhögésben török ki. Az emberek vakok, s valóban megérdemlik, hogy egy ilyen csirkefogó lóvá tegye őket. Ezentúl teljes szívből fogom élvezni újabb eseteit. Meg vagyok ti. győződve arról, hogy ha én sajnos nagyon kevés kézzelfogható bizonyítékom alapján Götzről való véleményemet a főorvos úr előtt ki nyilvánítanám, felháborodással utasítaná el ezeket a rosszindulatú gyanúsításokat. Legyen hát úgy, ahogy Allah akarja.