1914. november 25.

Egész éjjel tolatnak bennünket ide-oda, de reggel még Omszkban ébredünk. Lembergből azt írtam haza, hogy valószínűleg Omszkba kerülök, de innen is továbbindul velünk a vonat. A városon túl vékonyabb a hótakaró, és nagy terjedelmű szántásokat, sok géppel kaszált tarlót, kazlakat, sőt mellettük szalmaprést látok. Mind intenzívebb mezőgazdálkodás jelei, amit egy nagyváros közelléte magyaráz. (Viszont egy ilyen nagyváros csak termékeny földön nőhetett ki.) Cséplőgépeket is látunk, sőt párat munkában is látok. Muszkáék még ott tartanak, ahol mi a kézi cséplés időszakában, amikor még karácsony táján is vígan pattogtak a kézi csépek.

Meglehetősen sok az erdő is, s kevés szánkókon vontatják a nyírhasábokat Omszk felé. Számos majort látni elszórva az óriási szántók és rétségek közt. A réteken hatalmas boglyákban még künn áll a széna. Ma 25 kopeket kapunk fejenként élelem helyett, de hogy melyik elmaradt napért, azt nem árulják el. Egyébként errefelé olcsóbb az élelmiszer, s ezért a pénzért lehet már kapni valamit. Tatarszkája állomáson, ahol sok minden ínycsiklandó dolgot látunk, tejet és fehér kalácsot vásárolok. A húsféle is igen olcsó, de az egészben sült csirkéknek egy óriási hibájuk van, hogy ti. legtöbbször vén banyák piszkos tenyerein tálalják elénk. Az ember nem is annyira a csirkét nézi, mint az eladó markát, s ha ezt megfelelőnek találja, hát belevág az üzletbe. Nagyon sok olajos lepényt kínálnak, azt hiszem, napraforgóolajban sültek, s májvagdalékkal vagy hallal vannak töltve. Egyikbe sincs erőm belekóstolni. A halas lepényt evő muszkáknak fogai közül előmeredő halszálkák nem éppen étvágygerjesztők.

Feltűnik, hogy a fehér kenyeret ezen a tájon már kiszorította a fekete. „Rozstermő homok" − vonom le a következtetést. A sok nyírfaerdőcske is erre vall. Ma igen jó tempóban haladunk. Egy bécsi önkéntes jön kocsinkban Omszk óta (Kaiser). Nem fűtenek reggelig, a kocsi mindig kihűl, ez az ébresztő. Az eredménye, hogy többedmagammal igen erősen köhögök. Délután Souez kadét esetét tárgyaluk, akinek jó csomó pénze elúszott a kártyán. Megint csak Götz jut eszembe, aki állandóan a tisztek körül lebzsel, azok bevásárlójának csapott fel, s pénze nem fogyni, hanem szaporodni látszik. A legelőkelőbb restikben falatozik, míg mi többiek kétszer is meggondoljuk, míg egy flaska tejet veszünk. A fenti kártyaesetnél ő is szerepelt, s aligha szenvedően.

Gyorsan beesteledik, s a leglehetetlenebb témákkal csapjuk agyon a sötétség hosszú óráit. Összeismerkedünk, összebarátkozunk. Klein Sanyival és Bodonyival nagyon jó pajtási, kedves viszonyba kerültem, nagyon szimpatikus még Szász és egy osztrák fiú, Uitz is, akiről kiderül, hogy magyar asszony az édesanyja (katonafamília). Úgy látom, büszke rá és szívesen időzik köztünk, magyarok közt. Klino se rossz gyerek. Vannak viszont egyesek, akik közutálatnak örvendeznek. Van köztünk egy doktor (Juris), aki arra is lusta, hogy az esti bogarászást elvégezze, s a tetvek csaknem megeszik. Csak hever apatikusan és vakaródzik állandóan, úgyhogy minden testrésze véresre van már dörzsölve, csúnya, barna szélű sebhelyekkel borítva. Az ember gyomra fölkavarodik, ha ránéz.