1914. szeptember 22.

Reggel továbbindulunk a völgyi egyenes úton. A falu tót lakossága szeretettel búcsúzik tőlünk, egészen másként néznek ránk, mint a túloldali tolvajtekintetű rusznyákok. Előveszik minden magyar tudományukat, hogy valami kedveset mondjanak, érezzük, hogy már otthon vagyunk köztük. Roppant nagy a sár, de legalább rendesen menetelhetünk, mert a trén már nincs utunkban. Késő délutánig megyünk egyhuzamban, alig pár perces pihenőt tartva. Az idő ismét borús.

Végre beérünk Szinnára, s nagy örömmel konstatálom, hogy az üzletek mindenféle rég nem látott jókkal vannak tele. Bokán felül érő löttyben úszunk végig egy utcán egész a külvárosig, ahol a gazdák házaiban szállásolnak el bennünket. Ezek is tótok, de még barátságosabbak, mint tegnapi vendéglátóink. Egy tízéves kislányuk egészen jól megtanulta már az iskolában a magyar nyelvet, s ő a tolmácsunk. Jávor káplár ajánlkozik, hogy bevásárol számunkra, amit szívesen fogadunk, mert mindegyikünk fáradt. Amíg odajár a gazda, jó meleg szobájába telepedünk, hol krumpli sül részünkre a kemencében. Jávor liptói túróval, cukorkákkal és részemre egy nagy doboz tejcsokoládéval tér vissza. Vajat is szerzünk valahol, és a folytonos húslevesvacsora helyett végre egy olyan lukulluszi lakomát csapunk, hogy a császárral sem cserélnénk. Kenyeret a gazdától veszünk. Ez maga egy külön élvezet, hogy kenyérrel jóllakhatunk, mert abból mindig csak egy csipetnyit kaptunk eddig.

Az esti parancsban a koleraveszélyről esik sok szó. Mióta visszavonulásban vagyunk, nagyon sok közöttünk a gyanús beteg, sokan dőlnek ki naponként a marsok alatt, akikről azután nem hallunk többet. Ezentúl a szanitéceknek éjjel is készenlétben kell lenniük a hordággyal, s ha valakin hányás, hasmenés vagy görcsök jelentkeznek, azt azonnal el kell különíteniük. Egymásra is ügyelnünk kell, s ha valakinek szomszédja rosszul lesz, rögtön jelenteni köteles.

Megint fészerben, a szalmán alszunk. Mellettem Szalay zugsführer fekszik. Már este sápadtan, nyögdécselve dől le, s éjjel nagyokat sóhajt, hánykolódik, nyög, s hallom, hogy a hányást erőlteti. Nem kellemes szomszédság, mert rögtön a kolerára gondolok, s ha kitörésre kerül a sor, a bacilusok seregét elsősorban én kapom meg a szomszédtól. Melegen figyelmébe ajánlom a szanitéceket, de ő erősködik, hogy még nincs annyira. Reggelig tényleg ki is húzza valahogy, de az álmomat nagyon megrontja, mert fél füllel mindig feléje ügyelek, s iparkodom magam olyan távol tartani tőle, amennyire csak lehet. Sokan vannak még úgy, mint ő. A sok koplalás, virrasztás, az óriási menetelések nyirkos ruhában, átázott bakancsban most termik gyümölcseiket. Jó órában legyen mondva, eddig még semmi bajom.