1915. január 18.

Pókhálószövetből való inget, s alsónadrágot kapunk egy-egy darabot, de ennek is nagyon megörülünk. Mióta a fehérneműnket rendesen mossuk, a ruhatetűt sikerül kiirtanunk. Sajnos azonban a kaszinókba még mindig járnak olyan úriemberek, akik nincsenek fehérnemű és mosás dolgában oly jól ellátva, mint mi, vagy a bőrük vastagabb tán egy kicsit, s gyanús vakarózásokat visznek végbe egy-egy magasröptű szellemi torna közepette, úgyhogy óvatosan félrehúzódunk mellőlük, távozásuk után pedig jól kirázzuk azt a pokrócot, melyen helyet foglaltak.

Ma valami rettenetes ízű hallevest kaptunk, úgyhogy néhány kanálnyit lenyelve belőle hányingert kaptam. Senki sem volt képes megenni, gyalázatos keserű és sós, még büdös is. A közös kosztpénz ünnepies felosztása a mai nap legmeghatóbb jelenete. Egyelőre 30 kopeket kap kézhez mindenki. A fiúk úgy veszik el, mintha 30 milliót nyomnék a markukba. A cár atyuska bugyellárisának ezen csekélyke megvágásával óriás tekintélyre tettem szert köztük.

Beszélik, hogy tegnapelőtt huszárfőhadnagyunk megszökött. Vajon hogyan tervezte a szökést, s merre vette az útját? Erről folyik köztünk a szó. Mi ti. még azzal nem tudtunk tisztába jönni, hogy voltaképpen hol vagyunk. Csak annyit érzünk, hogy a táborból csak néhány kilométerre is elkószálva, a fagy és az ordasok biztos zsákmányai lennénk. Vonaton meg a nyelvtudás hiánya és öltözetünk az első percben elárulja, kik vagyunk. Csak nagyon sok pénzzel lehetne talán valamit próbálni, s akkor is csak úgy, ha szándékunkat segítő muszkára találnánk. Hiú ábrándozás!