1915. március 11.

Szomorú hírt hallunk ma. Elköltözött közülünk örökre Rainer. A kórházban halt meg. A lábába kapott golyó egy ér mellé került, s állítólag nem lehetett kivenni, és vérmérgezés állott be. Az első áldozat közülünk. Az 5. bataillon önkéntesei közül pedig ma ment a kórházba a szegény Glaser (oravicai fiú a 63. gyalogezredből). Ő sem fog visszatérni onnan. Galloppierendéje van.

Mi vár reánk, többiekre? Reménykedünk, a tél már idestova elmúlik, s a nyár talán kedvezőbb lesz az egészségünkre. Az 5. bataillon önkéntesei az ugyanazon zászlóaljhoz tartozó tisztektől fejenként 4 rubelt kaptak. Ők rájöttek, hogy kötelességük a havi 50 rubelből, mely nagyon úri megélhetést ad nekik, az önkéntesek részére is egy csekélységet leadni, ezzel a nyomorgástól megmenteni azokat. Jólesik ezt hallani. Hála istennek, nem szorulok könyöradományra, mert Bodonyi még mindig adósom. Jóleső érzés, hogy a pénzemet már most visszakapom, mert amikor Bodonyival megosztottam, valóban nem számítottam erre.

Az orosz Telegram egy különkiadásban jelenik meg, melyet 25 kopekért árulnak. Eszerint a cár Vilmos császár ajánlatára béketervekkel foglalkozik. Beszélik, hogy Kína hadat üzent Japánnak és Oroszországnak, továbbá, hogy a franciák ellen küzdött német seregek is az orosz fronton vannak. Szűkszavú, néha érthetetlen hírek ezek, melyeket a plenni mindig úgy magyaráz, ahogy neki legjobban esik, s úgy is ad néha tovább.