Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Két NATO-vezénylési központot létesítenek Bukarestben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. március 11. 13:21

Bukarestben hozzák létre azokat a NATO-vezénylési központokat, amelyek befogadására Románia az Észak-atlanti Szövetség tavalyi walesi csúcsértekezletén, illetve az Észak-atlanti Tanács februári értekezletén vállalkozott – jelentette be Mircea Dusa román védelmi miniszter március 10-én kedden, a tárca évértékelő értekezletén.

Dusa rámutatott, hogy a keleti szárny új biztonsági kockázatai közepette Románia egy, a NATO-erők integrációját szolgáló nemzetközi struktúrát és egy hadosztály szintű nemzetközi vezénylési központot bocsát a védelmi szövetség rendelkezésére: előbbi 2016-ra, utóbbi pedig 2018-ra éri el teljes operatív kapacitását, de a gyorsreagálású erők bukaresti vezénylési központja már idén júniusban használható lesz.

A román felajánlást a védelmi miniszterek februári értekezletén pontosították, azt azonban, hogy mindkét romániai vezénylési központ Bukarestbe kerül, most hozták nyilvánosságra.

Traian Basescu akkori államfő a szeptemberi NATO-csúcs után elmondta: a romániai vezénylési központban békeidőben 100-200 tiszt dolgozik majd, akik az országban egymást váltó külföldi katonák hadgyakorlatait hangolják össze. Ugyanakkor jelentős mennyiségű tartalékokat és katonai felszerelést halmoznak fel készenléti raktárakban, hogy amennyiben valóban szükség lenne a NATO most létrehozandó gyorsreagálású erőinek beavatkozására, azok a helyszínen találják a szükséges eszközöket.

A tavaly szeptemberi walesi csúcstalálkozón az ukrán válságra adott válaszként a NATO emelte készenléti szintjét, és megerősítette az Oroszországtól tartó keleti tagállamainak védelmét.

A NATO védelmi miniszterei februárban megvitatták a készültségi akcióterv részleteit: ennek keretében rövid időn belül a szövetségen belül bárhol bevethető, mintegy 5000 fős dandárt állítanak fel. A haderő bevetésének megkönnyítésére több keleti tagállamban (köztük Romániában) koordinációs parancsnoki egységeket hoznak létre.

A romániai hadosztály szintű vezénylési központot arra az esetre készítik elő, ha a NATO – a gyorsreagálású dandáron kívül – jelentősebb erőket csoportosítana át a délkeleti szárnyra. Ebben az esetben itt működne a védelmi szövetség egyik hadosztály-parancsnoksága.