1915. március 13.

Emlékezetes nap, mert reggel Széchenyi nekem is meghozza az első hazai lapot. Ferkó bátyám írta február 4-én. Nagy kő esik le a szívemről, mikor átrohanok a sorokon, hisz kb. fél esztendő, 5 hó óta semmi életjelt nem kaptam. Mindjárt más kedvem van, pedig a tegnapi kimenés után ismét csúnyául köhögök. Csizmadia kománknak is jó napja a mai. Egy ismerősétől végre ő is kap 3 rubelt, sőt két alsónadrágot is kapott már előzőleg, ezeket azonban nem tudja viselni, azt állítja, hogy nagyon csiklandozzák, úgy elszokott tőlük. Hát nem kitűnő dolog? Csizmás kománk különben tényleg nagyon csiklandós fiú, s ha váratlanul hozzábökünk, olyanokat ugrik, mint egy őzbak. Ha unatkozunk, ezt a mulatságot addig gyakoroljuk, míg megszökik.

Ma a muszka beváltja szavát, s Pétert és pár társát, kik a rossz fűtés stb. miatt panaszt tettek a generális úrnál, lecsukják a barakk végén levő fűtetlen szobába. Hát muszkáéknál így megy. Ezt is meg kellett tanulnunk. Ma hallottam, hogy a legénységből nagyon sokan szenvednek higanymérgezésben, mert a tetvek ellen kapott higanykenőcs a nyílt sebekkel került érintkezésbe, s onnan a méreg a vérbe került. Egy Szatmári nevű szakaszvezető panaszkodik, hogy a fogai mind mozognak tőle. Hihetetlen, hogy mi mindennek nincs itt kitéve az ember.