1915. október 14.

Novonikolajevszkből, a haláltáborból ismét egy transzport érkezik. Az utcán megállnak, s már eközben megindul a kutatás földik után. Végigmenve előttük, egy fiatal gyerek arcán annyira tipikus Fehér megyei vonásokat fedezek föl, hogy egyenesen azzal a kérdéssel fordulok hozzá: „Ugye te 69-es vagy" „Igen", feleli és egy kicsit gondolkozni látszik, hogy honnan is ismerhetem őt. Beszédbe elegyedünk, közben egy szakaszvezető is beleszól az ezredre vonatkozó kérdéseknél, s mikor így ezt is jobban szemügyre veszem, nagy bámulatomra Szily Zugsfürer úrra ismerek benne, aki egy ideig parancsnokom is volt, az első ütközetekben, s akivel a Sambornál tőlünk megszökött ezredünk után egy patrouillunkkal egészen a Kárpátokig loholtunk. Nem emlékszik rám, csak mikor emlékeztetem a hegytetőn levő majorra, honnan a muszka rajvonalat figyeltük, a chirowi menetelésre, akkor látszik valami derengeni előtte. Néz rám erősen, de persze jó pár kilócskát leadtam, régen volt már az. Ő ellenben éppen a kövérsége miatt nehezen felismerhető. Nagyon jó dolga lehetett a szomorú táborban, talán azért is lábal ki baj nélkül. Meséli, hogy gépfegyverosztaghoz került és december 6-án jutott fogságba. No, gondolom csak úgy magamban, ha akkor a sambori visszavonulásnál nem szorítom őt, mint a patrul parancsnokát, alighanem már akkor kézbe kerültünk volna.

Klinó egy kis tömzsi önkéntesben talál ezredbelire és ismerősre. Varga Kálmán kisvárdai ügyvéd az illető, mellette pedig egy másik önkéntestársunk, és Varga jó pajtásban én üdvözölhetek kollégát. Divéky Ödön, Óvárott előttem két évvel végzett (unokaöccse velem járt), s a gróf Festetics-féle csáktornyai uradalomban intéző. Mindketten már első pillanatra igen rokonszenves fiúknak tetszenek, s örülünk, hogy társaságunk velük megszaporodik.