1915. szeptember 14.

Még mindig semmi hír a temetésről. Már ki kellett cserélnünk a koszorú ellankadt virágait. Idegesek vagyunk, még utóbb nélkülünk viteti ki a muszka szegény pajtásunkat. Délután Lajosnak levelezőlap érkezik szerencsétlen édesanyjától. Hálálkodik benne, hogy az ő jó fia Isten rendeléséből megmenekült a harctér veszedelmeitől. Szegények! Nekünk jutott az a nehéz kötelesség, hogy a szomorú hírt hozzájuk juttassuk…

Levelet küldök Lehockynak, ki iránt Ferkó bátyám érdeklődött. Biz én hónapok óta nem láttam. Mutterkámtól egy májusi lapot kapok, este pedig 100 rubel érkezését jelzi a postás. Alá is írom a bankutalványt, a pénz már Werchneudinsban van. Mintha csak a tegnapi táviratra jött volna. Be jóleső érzés! Mindjárt biztosabban érzi magát az ember, hisz ezzel az összeggel már a telet is át tudom húzni. Áldom az én gondos jó Anyámat érte. Határozott szerencsém van a pénzküldeményekkel, mert a korábban érkezett pénzekkel baj van, azokat az akkor itt volt orosz tisztek elsikkasztották. Würmsbergernek 100 rubelje tűnt el, az 5. bataillonnál pedig 3000 rubelt elvutkizott egy muszka tiszt. Errefelé csak így szokás.

Annál is megnyugtatóbb, hogy pénzem már itt van, mert ismét elutazásunkat emlegetik. Valószínűbb ugyan, hogy csak a muszkák mennek. Ismét egy csomó szánalmas, csámpás alakot hívtak be, rozzant, rogyadozó lábakkal, görnyedten cipelik a fegyvert. El sem tudom képzelni őket a fronton. Hidegre fordult egészen, az ablakokat mind felraktuk és beragasztottuk, ezt a munkát már jobban értjük, mint ezelőtt egy évvel, s fűtünk szorgalmasan. A múltkori, enyhébb napokban letett kabátok immár állandóan forgalomban vannak. Fel is ment az áruk. Azelőtt 1,5–2 rubelért lehetett kapni egy köpenyt, most 3-4 rubelen alul nem adják.