1916. december 29-31.

Suba ma éjjelre kabátját kölcsönzi, Páncél kollégánk pedig egy nélkülözhető könnyű takaróját adja oda, s így valahogyan sikerül az alvás. Valahogyan! Egy kicsit nappal úgy látszik mindig be kell majd pótolni, ha ez egyáltalán mehet így hosszabb ideig. Napközben állandóan a fiúknál tartózkodom Szász pajtással együtt, aki az első szobában szomszédom, s így ugyanolyan nyomorúságos helyzetben van, mint jómagam. Itt, a belső termekben ezerszer barátságosabb. A mi termünk mellett magyar önkéntesek laknak, a harmadikban Zsakiékkal már vegyesen magyar, osztrák és birodalmi német önkéntesek Zsaki szakaszparancsnoksága alatt, s a negyedik, legvégső teremben tisztán osztrák sógorok. Alaposan fűtenek, de az embertömeg maga is melegít, igaz hogy a levegő néha aztán rettenetes. A mahorka nehéz füstje a legvegyesebb illatokkal keveredik, szellőztetve lesz ugyan a reggeli felkelést követő takarítás után, de a meleget kiengedni nem lehet, s hamarosan olyan sűrű lesz a levegő, hogy vágni lehetne. A takarítás abban áll, hogy kézről kézre adott rossz seprőkkel ki-ki lesöpri a maga helyét, vigyázva, hogy az alsó földszinti szomszéd nyakába minél kevesebb szemét hulljon, s a cementpadlót pedig naponta más napos söpri össze. Váltakozva hozzák a fiúk a reggeli csáját, s az ebédet és vacsorát. A koszt a körülményekhez képest még megjárná.

A barakk parancsnoka egy germán tiszthelyettes, ki a barakk közepén levő kis szobában lakik, a muszkák szeretik, rendet tart és tekintélye van. A fiúk csak fáért szoktak járni, de újabban a pofaszakállas muszka parancsnok ezt is megtiltja, nagyon derékul viselkedik velünk szemben, panaszra nem lehet okunk. A termek túlzsúfoltsága miatt napközben másutt mozogni, mint a barakk közepén a priccsek közt végigmenő ca. két méteres úton, nemigen lehet. Már az ablakok melletti ca. 1 méteres utat az oda helyezett egyeságyak jórészben elfoglalják, s ugyanilyen ágyak szoronganak a termek végében levő kályhák körül is, úgyhogy valóban minden talpalatnyi hely ki van használva, hasztalan keresek egy vackot, ahol még elférnék. Az emeleten, akinek ágya volt, az a priccs tetejébe helyezte, s ez nappal pad gyanánt szolgál; akinek nincs, az a priccsen fekszik szalmazsákján, s ezeket a szalmazsákokat reggel a fejrész felé felcsapva vagy összegöngyölve támad csak akkorácska hely, hogy ott asztalkák és deszkából összeszegelt rövid padok elférnek. Ezek a padok s asztalok, csajnikok éjjel a tetőgerendákba vert szögeken lógnak igen labilis helyzetben s főként az ablak menti járda fölött. Nappal a kabátok s más ruhafélék, kenyérzsákok ugyancsak a gerendákba vert szögeken lógnak, de az ágyak fejoldala fölött, mintegy választófüggönyt képezve a barakk közepe felé első priccsrésszel, melynek lakói az ablak mellettiekkel fejjel egymás felé feküsznek. Ugyanígy van a barakk másik oldalán is két priccssor, azaz összesen négy alul, négy felül. A belső oldalon levők nappal meglehetős sötétben vannak e miatt a függöny miatt, este s éjjel viszont közelebb esvén a terem közepén égő villanykörtéhez, ők vannak kedvezőbb helyzetben, ők olvashatnak jobban. (Az első teremben a villanykörte is csak pislog).

Délelőtt a nap Zsakiék felén süt be és a kis asztalok körül olvasgat, sakkoz, vitáz és trécsel a társaság. Felállni magas embernek csak meghajolva lehet, s azért ül és heverész mindenki. A reggeli forró csája és a déli leves is ide, a magasba érkezik, s itt lesz szétosztva, és jaj a földszint lakóinak, ha véletlenül felborul a tál vagy tányér, ami pedig, úgy mondják, elég gyakori. Az evőszerszámok, tányérok, poharak stb. szintén a gerendákon levő felszegelt apró polcokon állnak, a szekrényt helyettesítő katonaládák pedig a fejnél vagy az ágyak alatt, ahol ilyenek is vannak a priccsen. A földszintieknek ugyanilyen a beosztása, ezeknek azonban sok kellemetlenséget okoz a felső lakók szemete, mely a deszkanyílások közül minden lépésnél a nyakukba hull. A deszkák réseinek beragasztása papírral vagy beszögelése vékony lécecskékkel ez ellen a védszer, de ha aztán egy-egy ilyen védőszalag leválik, az egész hosszú idő alatt felgyülemlett szemét egyszerre száll alá a szerencsétlen földszintire, s van ilyenkor káromkodás és harc, akár egy pesti bérházban.

Az emeletre nem lift vezet, hanem a priccstartó gerendákra oldalt rászegezett lécdarabokból álló hágcsó, de már mindenki úgy mászik fel akár egyik kezében a csajnikkal is, mint egy majom. Ha aztán véletlenül elpattan a léc, vagy lecsúszik a havas láb s még inkább, ha a kapaszkodó kéz siettében félrenyúl, úgy zuhan vissza a szegény plenni, hogy még csonttörések is előfordultak már. Hát biz ez nagyon bohém élet. Szásszal együtt állandóan a fiúk vendégszeretetét élvezzük napközben, itt olvasgatunk a magasban, és ha aludni jobban lehetne, átkozott első termünkben valóban sokkal jobban éreznénk magunkat, mint lent az 500. rotánál.