1916. február 16.

Két lapot kapok, egyet Ludwighéktól, egyet Muttertól. (Krojer Cinfalván van, s béresgazdám, Gross még mindig otthon − szerencsés fickó!). Tegnap este Plebánéknál volt kutatás. Az osztrák önkéntesek közt vannak a német Famae írói, és 16 indigó s 3 bádogalj hurokra kerül (fél ív nagyságú bádogaljakat adtunk ki másolóinknak. Háztetőbádogból volt persze kanyarítva.) Kozáktiszt volt a kutatók parancsnoka. Kész vagy készülő Famae nem került kézre, s a fiúk semmit sem árultak el, nem is kérdezték őket az indigó felől. Játékkártyáikat széttépte a tiszt − említettem már hogy erre a muszka igen dühös, úgy nevelik őket, úgy látszik, hogy ebben valami retteneteset látnak −, a német könyveket, sőt leveleket pedig elkobozta. Nem lehet már tovább halogatni a dolgot, a naplómat mindenképpen biztonságban akarom tudni, mindig magamnál hordhatom, s ha tegnap távollétünkben nem Plebánékra, hanem a mi barakkunkra csap le a muszka, ma már nem lenne mit folytatnom. Szobánk minden zugát tervbe vettem már valami rejtek elkészítésére, de egyet sem találtam megfelelőnek. Kívül a folyosón is csak egy volt, azonkívül ott meglátták volna az oroszok, ha ki- vagy beteszem a füzetet, de még a pucereinkre sem szerettem volna a rejtek titkát rábízni.

Egy fantasztikus ötlet kínálkozott: a másik szobába nyíló szárnyajtók előtt levő deszkaküszöb felemelése, s alatta a padló kivágása és a padló alatti üregben való elrejtése naplómnak s más félteni való dolgainknak. Ezt nem tartottam jól keresztülvihetőnek, de más megoldást nem találva, most sietve hívatok egy asztalost a barakkbeli bajtársak közül, és előadom neki az ügyet. Meg tudná-e csinálni nekem úgy a küszöböt, hogy az sarnirral felcsapható legyen, mint egy ajtócska, de a fémsarkok természetesen ne legyenek láthatók? „Hogyne tudnám" − feleli biztatóan. Hozzáfog, és a küszöböt felszedi, a sarnir helyét vésővel kimélyíti, úgyhogy nagyszerűen takarva van, azután a padlót a küszöb alatt átvési. Vastag, 2 colos fenyődeszka az, s akkora lyukat vágatok rajta, hogy könyökig jól be tudok nyúlni ha, letérdelek. Ez is megvan. Még a sarnircsavarokat erősíti fel, és azzal a Monte Christóba illő rejtekhely készen van, a küszöb lecsappan, s úgy fekszik, mintha sohasem mozdították volna el helyéről. Hacsak valaki bele nem botlik erről az oldalról, s úgy fel nem rúgja, ez ugyan el nem árulja magát.

Ha jól odanéz az ember, a sarkok kissé megcsillannak a küszöb alól, ezért egy kis port seprek föléjük, és minden nagyszerűen sikerült. Kifizetem a mestert, lelkére kötve, hogy el ne árulja senkinek, a barakkbelieknek sem, hogy mit végzett nálunk. Amiket pedig itt részletesen leírtam, arról eredeti naplómban szó sincs, csak annyi, hogy sikerült megoldani a kérdést.