1916. február 25.

Még nem füleltek le bennünket, csak a vendégek fogadását tiltották meg. Olyan szobafogságféle állapotban vagyunk, bár az ajtó előtti őrtől ugyan oda mehetünk, ahova csak jólesik. Az ipse maga sem tudja, miért áll itt. A reánk váró büntetést 10-től 30 napig terjedő dutyira saccoljuk. Ebben az időben elég kellemetlen, csak legalább tavasz felé járna. A táborban s a tisztek táborában nagy részvét nyilvánul meg a Famae és a szerkesztőség irányában, olyannyira, hogy felvetem a kérdést, nem kellene-e továbbvinni a lapot, most már többet aligha jönnek hozzánk kutatni, immár átestünk a vészen.

Fordítónk, Greif szabadon van s veszélyen kívül: az ő nevét nem is kérdezték, abban a hitben, hogy mi fordítottuk oroszból is a lapot, s ő hajlandónak nyilatkozik tovább is velünk dolgozni. „Aludjunk rá egyet" − mondjuk. Reklámnak nagyszerű volt ez a lefülelés, az tény, és éppen most, a dumaülések alatt, a legszenzációsabb hírek idején nem írni − ez sehogy sincs jól.

Az orosz mindenütt akadékoskodik. Egy Fleischmann nevű fényképészünk havi 60 rubellel adózott a parancsnokságnak, amiért a táborban műtermet tarthatott fenn, most ezt a bért havi 200 rubelre emelik, azonkívül az összes tisztjeink lefényképezését ingyen kívánják tőle, úgyhogy F. az üzletét rögtön bezárja… A jelen sorokat természetesen egy papírdarabra írom, és nem az előző napok eseményei mellé. Azok jól el vannak temetve.