1917. december 12-23.

A múlt hónapban újból listába foglalt svédesek és invalidusok még mindig itt vannak, sőt már senki sem beszél az indulásról. Az olasz frontról annyit hoznak a lapok, hogy német rádiótávirat szerint 3000-nél több ágyút, 400 000 foglyot és 45 000 km2 területet zsákmányoltunk az utolsó 4 hónap alatt.

Megkapom egy júliusi csomagomat. Margit húgom nagyszerűen szerelte fel. Sok újság és hosszú levelek a fenékrejtekében. Végre Mutterkámból is egy hosszú levél. Ennek örülök a legeslegjobban. Áldott a keze írása. Margit házunk eladását proponálja megint, és jövedelmi számításokkal iparkodik bizonyítani annak helyességét. A 130,000 koronát, amit már régebbi levélben is említenek, egyáltalán nem tartom valami jó árnak, hisz odahaza is esett a pénz értéke. Sajnos sok ember szemét elvakítják ezek a magas számok, és helytelenül ítélve meg az eladási árat, spekulánsok kezére juttatják ingatlanaikat, akik azokon rengeteget kereshetnek. Határozottan az eladás ellen vagyok. Nehéz lesz a helyzet sokáig még hazamenetelünk után is. Előre töprenkedek rajta, hogy mint kell majd ismét a gazdálkodáshoz fognom. Saját háztartásom is úgy néz ki, amint a levelekből most már újabban értek s szomorúan látok, hogy alapos munkára szorul majd helyrehozása; jövedelmem megcsappant, mindenféle nyavalyában állatállományom nagy része elpusztult. Sertéseimet vész pusztította el nagy számban, baromfikolera volt a tyúkok közt, s remek pekingi kacsáimnak még csak magja se maradt. Ami megmaradt volna, azt tolvajok tizedelik, a gyümölcsöt szintén: szegény Mutterkámnak csak a gond és bosszúság marad. Mindent elölről kezdhetek. Azt hittem, van félretéve, s kérhetek egy nagyobb összeget hazulról, de most úgy látom, nincs rá lehetőség.

Helyettesem egy olyan úr, aki ahelyett, hogy örvendene s hálát adna az Úristennek, hogy odahaza lehet, s megértené, hogy részben őmiatta, az otthon maradtakért szenvedünk mi, a fogságban s fronton levők, komiszkodik és okvetetlenkedik Mutterrel, ahol teheti, elcsíp tőle valamit. Igen viszket a tenyerem. Ha hazatérve találkozunk, azt hiszem, bajok lesznek. Tehetetlen dühvel kell lenyelni ezeket a dolgokat, hisz 8–9 hónapig jött ide az értesítés, legalább 3 hónapig megy vissza válaszom, egy esztendő múlva ér oda a jó tanács, s akkor is csak tanács marad.

Végh és Bischoff is kaptak levelet, dupla fenekű ládában. Hálásan köszönöm Margit húgom gondosságát. Sajnos túl ideges hangon írtam legutóbb, mert egynéhány dupla fenekű csomagban alig találtam valamit, de most bőven pótolták a hiányokat. Bizony, az ember idegeit megviselte ez a 3 esztendő s könnyen rezdülnek. A magaméval még meg lehetek elégedve, de vannak itt úriemberek, akik már inkább a Lipótmezőre valók. Képtelenek uralkodni magukon. A legkisebb nézeteltérés elég, hogy lemarházzák egymást vagy összepofozkodjanak. A magyar−osztrák−német ellentéteket sokszor kell diplomáciai ügyességgel elsimítani, nemegyszer arra figyelmeztetve az illető felet, hogy hiszen az ellenfél bolond (és viszont). Bizalmi férfiúi működésem százszoros kritikának van alávetve. Bármit kezdeményezek jómagam vagy bárki más, dühös ellenzői támadnak a tervnek, ha anyagiakról van szó, rögtön panamát sejt a társaság egy része, ha nem anyagiakról, úgy csupán sportból szavazzák le a tervezetet. A magyarok következetesen lehurrognak mindent, amit esetleg egy német gondolt ki. A tanítóságnak ebben a kapcáskodásban sajnos vezető szerepe van. Köztük terem a legtöbb forradalmár és ellenagitátor. A szakállasok vezetnek! Sokszor tartok ott, hogy már nyakuk közé vágom díszes hivatalomat, mert az ilyen bizalom egy kissé furcsán fest, de hál’ Istennek, a többség még honorálja az ember fáradozását, s annyi elégtételem legalább van, hogy az okoskodókat lehurrogják, mellettem tüntetnek és hálásak igyekvésemért. Érdekes, hogy a többiek állásfoglalása a gáncsoskodó urakat csak dacra ösztönözni, most már a „csak azért is" álláspontjára helyezkednek, és amikor összetalálkozom velük valahol, olyan görbe szemekkel méregetnek, hogy kacagni lehet rajta. De csak sajnálni tudom szegény szerencsétleneket és hálát adok az Égnek, hogy a magam idegei még bírják ezt a küzdelmet.