1917. január 1.

Nehéz szívvel írom ide immár a negyedik évszámot Szibériában. Illik, hogy a szilveszterestén vigadjon az ember, mintha holtbizonyos lenne, hogy az eljövendő évben minden baja jóra fordul. Mi is nagy ricsajt csináltunk tegnap este. Csak egy év múlva ki ne süljön, hogy jobb lett volna inkább gyászünnepet ülnünk. Egy hivatásos színész, a fiúk régebbi ismerőse, Baghy Gyula tréfás számokat adott elő, Sárosi Mihály énekelt, a Korhai szintén pár nótával szórakoztatott bennünket. Kedélyes volt a hangulat.

Kitűnő mákos csuszát ettünk vacsorára. Utána leveles csáját gönnoltunk magunknak, éspedig apró teásperecekkel, s az asztalunk ünnepélyes fehér terítővel díszelgett. Valljuk be itt, hogy kapcaruhák voltak biz ott felterítve, de egyúttal krónikás szavamra ki kell jelentenem, hogy használatlan példányok voltak. A germánok is ki akarnak tenni magukért, s szokásuk szerint valami nagyon nagyszerűt akarnak összehozni és 32 számból álló programmal állnak elő, de a sok közt ugyan kevés, ami ér is valamit. Parancsnokunk, Müller tiszthelyettes egy harsogó beszédet is kivág. A magyarok összegyűjtött kopekjeikből vett ajándékkal kedveskednek neki.