1918. július 25.

Hírlik, hogy a vörösöknek az a szándékuk, hogy kétheti élelemmel látnak el bennünket s magunkra hagynak. Hát ez nagyon szép lenne ahhoz, hogy meg is valósuljon. Ilyen szép simán átkerülni a másik oldalra, ezt nem is merjük remélni. De ha mégis! Ez a hír mindenkit felvillanyoz egy kicsit, s számítgatni kezdünk megint, tervezgetünk, képzeletben már utazunk. Répaszedésre már odahaza is lehetnék. Óh, te nagy Isten, ha ez egyszer csakugyan beválna ez a hír! Hiszen csak a tőlünk nyugatra fekvő front tart bennünket vissza az utazástól. Mégsem szabad gondolni sem arra, hogy csakugyan így történhet, mert ha ismét csődöt mond arra a híresztelés, annál rettenetesebb és kétségbeejtőbb, csüggesztőbb lenne ez. Eh, hallottunk mi már eleget hasonlót! Tudomásul vesszük, hogy talán így is lehetséges lesz a körülmények alakulása, s aztán semmi többet. Csak igen nagy fenntartással hiszünk, ezt már meg kellett szoknunk. Sohasem lehetünk eléggé hitetlenek a kósza vagy újsághírekkel szemben. Azt azonban mindenesetre nagy örömmel látjuk, ha a dolgok abba az irányba fordulnak, melyet az ilyen jó hírek megjelöltek, így most is nagy szívbéli örömmel látjuk az elvtársak útra készülését.

Úgy mondják, hogy ma minden szervezett muszka és plenni távozik a táborból kelet felé. Még a trénkocsisok is mennek, sőt erőszakkal viszik magukkal az elvtársak azokat a plenniket is, akik az irodáikban dolgoztak, de a szervezetbe való belépést megtagadták. Este ezek az elmenők a zenével bejárják a tábort, így búcsúznak „szép Berezovkától". Már csak igen kevesen vannak, a zene után legalább igen kevesen marsolnak. Bechlernek most, az utolsó pillanatban jut eszébe, hogy beálljon az anarchistákhoz., ő is az indulók csapatában van és a fekete csillagot hordja már. Viszont két germán, Melle és Thias, akik egy szomszéd falun voltak munkán és honfitársaikat Irkutszkba nem tudták követni a cseh front miatt, ma ismét bevonulnak hozzánk a barakkba, mert a közeli változást a falun nem akarják megreszkírozni, itt biztosabban érzik magukat a csehekkel szemben. Azt állítják, hogy a falvak lakói mind gyűlölik a vörösöket, nemcsak a kozákfaluk lakossága, amint hírlett. Különben azt is beszélik a táborban, éspedig szívesen, mert a mi malmunkra hajtja a vizet, hogy a visszahelyezett táborparancsnok, Timosin − ki most nagyobb hatalom, mint akármikor − mellettünk áll és a vörösökkel szemben az újabb kényszersorozás ellen foglalt állást, sőt hogy a keze alatt levő néhány száz orosz, akikkel föltétlenül rendelkezik, tulajdonképpen mind fehér érzelműek, és csak azt lesik, hogy alkalom nyíljék ezt kimutatniuk. Ilyen hírek kellenek nekünk, s rögtön barátságosabb szemmel nézzük Timosin elvtársat.

Ma a Hírmondó is levizsgázott. Az általa elparentált Schönauer őrmester, a vörös szakaszparancsnok feltámadt, ma itt járt a bataillonban s nyoma se látszik rajta, hogy a parasztok agyonverték volna. Dicsekedett az ezreseivel. Azonban nem jó az ördögöt a falra festeni, ami késik, az nem múlik s az őrmester elvtárs, aki talán maga csinálta magáról ezt a „viccet", lehet még szép halott, sőt nem is sokára. Vajon hogyan, miképpen fognak a bolsevik szent házasság kötelékeivel összeköltözött párocskák szétruccanni, ha lecsap a mennykő? Érdekes dolgokra van a közeljövőben kilátás, csak baj nélkül evezzünk át rajta. Nem is lesz kellemetlen ez a „vis major" az elvtársak egy részének, mert úgy gondolom, még azok a nem elvtársak is, akik egészen komolyan kötötték meg itt a házasságukat, nem bánnák, ha valami hasonló körülmény visszacsinálná ezt a dolgot.

Eszembe járnak sokszor egy volt orosz tisztnek szavai, melyet a mi tisztjeinkhez intézett, tőlük hallottam. „Önök uraim elfeledték, hogy kitől származnak Szibéria lakói, hogy ezek nagyobbára megbélyegzett szülők terhelt gyermekei s önök úgy kezelték őket, mint más művelt embereket. Itt van igen sok intelligens ember, akinek az apja vagy öregapja rablógyilkos volt, s önök úgy beszéltek vele, mint Párizs vagy London szalonjaiban gentlemanekkel szokás. Ebből sok csalódásnak kellett származnia és fog is még fakadni, s önöknek nem szabad azt hinni, hogy az igaz orosz társadalmat látták. Akik Udinszkban vagy másutt itt letelepedtek, azok maguk, vagy közvetlen elődeik egyáltalán nemcsak politikai bűnösök voltak!"

Ha ebből a szemszögből nézzük az itt szerzett feleségeket, hát a hajunk szálának az ég felé kell állni, mert az új férjeknek a szerelem vakságában nemigen jutott eszükbe a családfa titkait bolygatni, s ha meg is tették, a boldog szülők mindig politikai elítéltnek, a cári tirannizmus áldozatának tüntették fel a papát vagy nagypapát. Nagy rizikó volt itt megnősülni, s a jövő sok bánatot és gondot fog hozni nem egy új férjnek, nem is beszélve arról, hogy egynémely menyecskének már eddig is éppen elég volt a rovásán: ezek már most színt vallottak, sőt már a házasság előtt. Ezek férjei annyiban egészen jól jártak, hogy rájuk már nagyobb csalódás nem várhat, ők ezt előre leszámították.

Este halljuk, hogy az omszki otrjád az állomásra érkezett, sőt hogy a tőlünk elcipelt fiúk is velük vannak. Reménykedünk, hogy talán sikerülni fog néhányunknak a kínálkozó alkalmat kihasználni és megszökni a továbbindulás előtt. Ha a vitéz otrjád egyszer elindul kelet felé, aligha jön hamarosan vissza, s a szökevényeken már nem állhat bosszút, egyéb dolga is lesz. A front jelenleg Tanhoinál van, azaz innen 208 km-re. A főparancsnokságot egy kozák alezredes vette át, aki nagy szigorúsággal intézi az ügyeket és nagy fegyelmet tart, a parancsnokoktól megköveteli, hogy csapataikat a tűzbe is elkísérjék, s amelyik ezt nem teszi, halállal bünteti. Szóval az elvtársak is rájöttek, hogy a fegyelem nem embermegalázást jelent, és még ha az egyenlőség elvét is vallják, akkor is kell parancsolónak és engedelmeskedőknek lenni. Akik megfutamodnak a rajvonalból, állítólag szintén halálbüntetésben részesülnek. (Úgy tetszik, az otrjád kivételt képez.)

A dán visszaérkezett Irkutszkból, és holnap állítólag nyilatkozni fog a bizalmi férfiak előtt. Nagyon kíváncsiak vagyunk, mert eddig ennyire még sohasem ereszkedett le. Nem ismerjük ezeknek az uraknak a megbízását, a hatáskörét, fogalmunk sincs róla, hogy csak a maguk jószántából, államaik utasítására, sőt talán a mi államaink felkérésére tevékenykednek, illetve nem tevékenykednek, azért a kritikától tartózkodnunk kell. Csak annyit jegyzek itt meg, hogy ha a mi kormányunk áll suttyomban egy-egy ilyen semleges állambeli úr háta mögött, akkor bizony bal kézzel válogatták ki az embereket. A legtöbbnek, úgy tetszik, kisebb baja is nagyobb, mint hogy velünk sokat törődjön. Lehet, hogy a rangidős tisztekkel minden táborban érintkeznek, és ezt elegendőnek tartják, de akkor végzetes tévedésben vannak, mert ezek a rangidős tisztek megint csak méltóságukon alulinak tartják, hogy bennünket néha itt a barakkban felkeressenek, és közvetlen érintkezéssel elsimítsanak egyes félreértéseket, adjanak felvilágosítást, és mutassanak megértést. Ha szorul a kapca és az ő kényelmükről (dehogyis a bőrükről) van szó, akkor lépnek csak ki mély hallgatásukból, akkor aztán tudnak rendelkezni, fenyegetni otthoni dutyikkal és akasztófával stb. Pedig csak parancsolgatni s azonkívül kutyába sem venni bennünket, ezt bizony nem fogadjuk el. A teljesen magunkra hagyással szívesen megbarátkozunk, de „vagy, vagy", ez az álláspontunk.