1918. szeptember 4.

Beszéltem Csopjákkal. A városban elterjedt hírek után érdeklődöm, s ő olyanokkal szolgál, hogy a táborbelieket is lefőzni látszik az udinszkiak fantáziája. Eszerint a vörösök tényleg az Uralon innen vannak már, éspedig azért, mert Trockij a németekkel szövetkezett, és 40 német hadosztályával megerősített csapatai rohanva jönnek. Más verzió szerint az ottani hadifoglyok jönnek felfegyverkezve, német tisztek vezetése alatt, jó pár százezren. Ez az oka,hogy hogy a csehek visszafelé mennek, arra, ahonnan jöttek, másrészt az is, hogy Vladivosztokban a japánok lefegyvereztek egy csomó csehet, s megindultak errefelé. Hogy a japán és német kétoldali nyomás mögött egy japán-német megegyezés rejlik-e, azt találgatják az emberek, sejtik, hogy igen. A muszkák mindenesetre roppantul félnek a japántól, s ezt a témát mindig igen komor képpel tárgyalják.

Vajon mennyi lehet igaz mindezekből? Mi vár még reánk? Érdemes erről elmélkedni. Talán japán fogság. Talán egy új japán-német front valahol a Bajkál körül. Talán a szabadulás, ha Japán tényleg szövetségesünkké vedlik át. Persze az utóbbit szeretnénk már látni, de belenyugszunk abba, hogy egyelőre semmit sem tudunk. Azt is beszélik, hogy a csehek az Irkutszkban kitört újabb zavargások lefojtására sietnek oda, a városban u.i. a vörösök dolgoznak most úgy suttyomban, mint eddig a fehérek csinálták, és sok galibát idéznek elő. Azonban dr. Faistl, aki kölcsönpénzeket szerezni Irkutszkban járt, s onnan visszaérkezett, semmit sem tud ilyen zavargásokról. Sajnos pénzt nem hozott, és a sok üres zsebű bajtársnak lóg az orra e szomorú hírre. Nem is csoda, hisz a muszka kölcsönei tartották a lelket az egész plennibandában, ez volt a pénz egyetlen forrása még, mely nem apadt el, melyből közvetve vagy közvetlenül mindenkinek került valami, s most ez is befagyott. Állítólag az udinskiak között vannak olyanok, akik adnának nekünk kölcsönt, de majd csak akkor, ha a hadikölcsönszelvények érvényeseknek nyilváníttatnak. Az 50 rubeles csitai bankókat beváltotta az új kormány, reménykedünk tehát a szelvényekben is.

A tábor nyugati határát a fehérek egészen a hegyél vonaláig kiterjesztették, s így szabad a járás oda fel, a magasba, ahova eddig csak szökve mehettünk. Este fel is sétálunk sokan. Itt volt szegény hogyák rajvonala. Keresem a helyét, de semmi nyoma. Persze a fedezékásást nem lehetett megpróbálni, csupa nyers szikla itt minden, maroknyi föld is elég akad a repedésekben. Töltényhüvelyeket se találok már, összeszedték a plennikirándulók, ha voltak is itt. Az őszi esőktől megduzzadt Selenga odalent már magasra duzzadt, és a szigetek egy részét s a nyári vakító homokzátonyt elborította. Itt kanyarodik el a víz tömege alattunk a hegy lábánál, ahol a vasúti töltés alig fér el a parton. Ott, a sugárzó messzeségben, délen, ahonnan ered, az urgai templomokat kellene látnunk, ha nem volna csekély 500 verszt köztünk, s azon túl aztán a Góbi homokóceánja. Szárnyak kellenek ide, szárnyak, csak ezek segíthetnének.