Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

25 millió dollárral segíti az Egyesült Államok a szíriai felkelőket

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. augusztus 2. 21:30

Kereken 25 millió dollárral támogatja a Bassár el-Aszad elnök rezsimje ellen harcoló szíriai lázadókat az Egyesült Államok. Ezt az amerikai külügyminisztérium szóvivője jelentette be helyi idő szerint augusztus 1-én, szerda este. A szóvivő közölte, hogy az összeget az eredeti tervhez képest 10 millió dollárral megemelték.

A washingtoni kormány szándéka szerint a pénz – a hivatalos megfogalmazás alapján – „halált nem okozó" felszerelésekre, illetve berendezésekre, így a többi között orvosi műszerekre, gyógyszerekre és kommunikációs eszközökre fordítható.

A szóvivő megerősítette, hogy a szóban forgó 25 millió dollár mellett Washington a szíriai lakosság humanitárius megsegítése érdekében 64 millió dollárt bocsát az ENSZ, valamint különböző segélyszervezetek rendelkezésére.