71 éve tört ki a második világháború

Milyen történelmi eseményekben keresendők a XX. század európai nagyhatalmainak az ellentétei?

Ennek gyökerei nagyon régi időkre nyúlnak vissza, mert Európa történelmét a Német-Római Birodalom fennállása óta viszályok, a hatalmi harcok sorozatai kísérték végig. Ha a közvetlen kiindulópontot és az okot keresnénk, akkor 1870-71-ig kell visszanyúlnunk, amikor Európában a francia-porosz háború folyt.

Mi féltenivalója volt Angliának a németektől?

Elsődlegesen az európai hatalmi befolyás, amin a franciákkal eddig osztozkodtak, de a legnagyobb félelmük a gyarmatok elvesztése miatt volt. Egy kialakuló új nagyhatalom új igényekkel léphet fel, ami a hagyományos területeik elvesztéséhez vezethet. Ezért született meg a két európai hatalom között az a megállapodás, hogy vissza kell állítani az eredeti állapotot, és ezért támadta meg Franciaország a poroszokat. Végül vereséget szenvedtek, és 1871. január 18-án a versailles-i palota tükörtermében írták alá azt a békemegállapodást, ahol részt vettek a német fejedelmek is és ünnepélyes keretek között jelentették be a Német Császárság megalakítását. Nem mellékes az sem, hogy ezen békeszerződés alapján kapták meg a németek Elzászt és Lotharingiát. Ezt követően a franciákban és a britekben tudatosult, hogy tenniük kell valamit, ezért 1904-ben megkötötték az „Entente Cordiale" – szívélyes megegyezés – kezdetű szerződést, amely egyértelműen a Német Birodalom ellen irányult. Ez egy olyan szövetséggé vált, ahova „gyűjtötték" Európa többi államait és nagyon sokan csatlakoztak még Kelet-Európából is. Végül ez a brit-francia összefonódás vezetett el ahhoz, hogy titkosszolgálati közreműködéssel kirobbantották az első világháborút.

Magyarország hogyan viszonyult ehhez a szövetséghez?

A megalakulását követően a franciák az Osztrák-Magyar Monarchiát is hívták a szövetségbe. Nem tudni, miért, de távol maradtunk a csatlakozástól, pedig a poroszokkal szemben az osztrákok és a magyarok részéről történelmi gyökerű ellentétek voltak. Még 1866-ban is hadban álltunk velük, ennek ellenére sem történt meg a szövetséghez való csatlakozásunk, pedig lehet, hogy ez később hasznunkra válhatott volna. Ugyanis az első világháború elvesztését követő békeszerződés előírásai a Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia számára jelentette a legsúlyosabb retorziókat.

Hogy értékelték a németek az első világháború elvesztését?

A németek az összeomlás kezdetétől azt hangoztatták, hogy őket nem legyőzték, hanem „hátba döfték." A francia hadszíntéren a csapataik az 1914-es helyzetnek megfelelően tartották az állásaikat. Azt érezhették, hogy a hátország hagyta cserben őket, ami miatt fel kellett adni a pozícióikat és ezzel elveszítették a háborút. A német haditengerészeti flotta a háború kitörését követően Kielben állomásozott. A háború kezdetén megpróbáltak kihajózni a nyílt vizekre, hogy ott segítsék a világháború eseményeit, de az a nagy brit fölény miatt ez nem volt lehetséges, ezért visszahúzódtak Kiel kikötőjébe. Éveket töltöttek el itt teljes tétlenségben, unalomban szemlélték a háború eseményeit. A háború vége felé egyes német katonai vezetőkben megfogalmazódott az, hogy a német flotta nem kerülhet úgy ellenséges kézre, hogy az nem ütközött meg a brit erőkkel. A parancsot kiadták, de a matrózok között sokan látták azt, hogy lehetetlen megütközni a nagyobb flottával rendelkező és jobban felszerelt angolokkal szemben. Ekkor tört ki a felkelés, ami az elhúzódó háború miatt továbbterjedt az országban, forradalmi téboly alakult ki, és lehetetlenné vált a németek további hadviselése. A „győztes" német hadseregeknek a francia területekről vissza kellett vonulnia. A németek úgy fogalmaztak: „árulás vitte őket a vesztükbe." Az 1919–20-as Párizsi Béketárgyalásokon elvesztették az összes gyarmatukat, emellett pedig nagyon sok területet Kelet-Európában is. A szerződésekben a brit és a francia politika az újonnan megalakuló Lengyelországnak kedvezett, s az országhoz csatolt, jelentős nagyságú, egykori német területeket. Ezzel az antant politika elérte azt, hogy az újonnan kialakuló lengyel nemzet hagyományosan tovább táplálja a gyűlöletet az oroszokkal, valamint a területeit visszakövetelő németekkel szemben.

A világháború elvesztése milyen eseményeket váltott ki a német belpolitikában?

1918 őszén polgárháborús helyzet alakul ki Németországban, ami elvezetett a Weimari Köztársaság „kialakulásához." 1919 januárjában Berlin helyett Weimar városában gyűlt össze az Alkotmányozó Nemzetgyűlés, és a polgárháborús helyzetet az itt hozott döntésekkel akarták rendezni. Kimondták, hogy Németországot tizenhét tagállam alkotja, élén a parlament és a kormánya áll, a köztársasági elnököt a nép közvetlenül választja. Ebben a forrongó belpolitikai helyzetben előtérbe kerületek a szélsőségek, ennek eredményeként a kommunista párt, valamint a nemzeti oldal élesen szembe került egymással. Ekkor alakult meg a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt, ami az 1920-as évek elején, mindösszesen hat tagú, ipari munkás társaságból állt, akik kocsmákban találkoztak. Az első világháborúban érdemeket szerzett Adolf Hitlert az akkori rendőrség besúgóként alkalmazta, éppen ennek a pártnak a „kocsmai rendezvényeit" kellett megfigyelnie és erről jelentést tenni a hatóságok felé. Hitler ezt a bizalmat azzal érdemelte ki, hogy az első világháborúban vaskereszttel tüntették ki, mert közreműködött negyven brit katona elfogásában. Érdemei között szerepelt még az is, hogy osztrák származása ellenére megtagadta hazája katonai behívó parancsát, és átszökött Bajorországba, ahol önkéntesnek jelentkezett a német hadseregbe. Annyira „jól sikerült" a párt összejöveteleinek a megfigyelése, hogy Hitler hamarosan hetedik tagként csatlakozott a munkások közzé, és intelligenciája által gyorsan a vezetőjükké vált. A szervezet és ennek ideológiája gyorsan terjedt és már 1925-ben képesek voltak tömegtüntetések megszervezésére. Az egyik ilyen tüntetés során Hitler megsebesült és a hatóságok kezére került. Mint a szervezet vezetője, több mint hat éves büntetést kapott, amiből alig egy évet töltött le.

Hogyan erősödött meg a Hitler által vezetett Nemzetiszocialista Német Munkáspárt?

A párt már 1926-ban komoly és a tömegeket érintő szociális programmal rendelkezett. Az akkori törvényeknek megfelelően nyíltan politizálhattak, és ezért felkerültek a legitim pártok sorába. Ez vezetett el ahhoz, hogy az 1933 januárjában megtartott parlamenti választásokon a párt hatalomra került, s Hitlert hamarosan köztársasági elnökké, valamint kancellárrá nevezték ki. Hitler 1934 januárjában érezte először azt, hogy „itt az idő", és a tömegek elvárásainak megfelelően szembeszállt a nyugati elképzelésekkel. Politikájában népszerűségre törekedett, és olyan programot hirdetett, amelyektől a tömegek az ország rossz helyzetének javulását remélhették. Nyíltan hangoztatta: „Szégyenteljes a párizsi béke, ezért azt a pokolba kell dobni! Németországnak minden olyat, amit rákényszerítettek, félre kell tennie." Ezek közé tartozott a hadkötelezettség betiltása, valamint a fegyvergyártás lehetősége, de természetesen a németeknek nagyon nagy sérelmeik voltak az elszakított területekkel kapcsolatban is. A franciák minderre úgy reagáltak, hogy 1934-ben bevonultak a német gazdaság szívének számító Saar-vidékre. A németek katonailag ekkor még felkészületlenek voltak, de sikerült a nemzetközi közvéleményt rávenniük arra, hogy népszavazás döntsön a kialakult helyzetről. Mivel a területen zömmel német nemzetiségűek éltek, a döntés értelmében a franciák kénytelenek voltak kivonulni.

Mi volt az, ami ezek után a hitleri vezetés számára biztatást adhatott?

Az tény, hogy ezekben az években a német vezetésnek még nem voltak komoly katonai erői, ezért nem véletlen az, hogy az elsők között követelték a hadsereg felállítását, fejlesztését és felszerelését. Az is látszott, hogy a lakosság készen áll a hadseregben való szolgálatra, a békeszerződés miatti „szégyen" megtorlására. Emellett az ipar is rendkívüli fejlődést mutatott, gyorsan utolérte, sőt, az 1930-as évek végére el is hagyta a környező országok ipari fejlettségét. Hitler az első szembeállásával az 1925-ben hozott locarnói egyezmény betartását tesztelte. Az egyezmény értelmében a francia-német határon létrehozott ötven kilométeres demilitarizált övezetbe német katonák és alakulatok nem léphettek be. Az övezetet a franciák kivonulása után a németek elfoglalták, amelyre a külföld semmilyen módon nem reagált. Mindettől a birodalmi vezető „vérszemet kapott", és jött a következő jelszó: „Egy nép, egy birodalom, egy vezető!" Úgy gondolták, itt az ideje a német tartományokat újra egyesíteni: „Vissza minden német területet!"– hangzott a jelszó. Egyedül Svájccal voltak nagyon óvatosak, és nem mertek az országhoz erőszakos eszközökkel hozzányúlni.

Hol kezdték a területek „visszaállítását"?

Ausztria volt az az ország, ahol mély gyökerei voltak a német egységnek. Ebben az országban már 1934-ben működtek azok az osztrák nemzetiszocialisták, akik a Német Birodalomhoz való csatolást programjuknak érezték. Ausztria az első világháborúból vesztesen, mondhatni „rokkantként" jött ki, és nagyon irigyelték azt a fejlődést, ami a németeknél ezekben az években végbement. 1934 júliusában puccsal akarták kikényszeríteni a csatlakozást, de a hatalom ezt a felkelést leverte, és a mozgalmat vezető politikusokat kivégezték. A németek ebben az évben még nagyon gyenge hadsereggel rendelkeztek, ezért nem merték felvállalni a nyílt beavatkozást. A másik probléma az volt, hogy az olasz csapatok a Brenner-hágón felvonultak, érzékeltetve, hogy Ausztria számukra sem közömbös terület. Ezért az ország bekebelezésére csak később, 1938. március 12–18. között került sor, amikor a bevonuló német csapatokat az osztrákok nagy lelkesedéssel fogadták. A következő lépés Csehország volt. A történelem során a Cseh Királyság a Német Birodalom első választó fejedelemsége volt, amely egy rendkívül kivételes állapotot jelentett. Hitler a helyzetet békésen kívánta rendezni, ezért meghívta az akkori köztársasági elnököt. Rávette a cseheket, hogy térjenek vissza a birodalomhoz, és ezt Morvaország is tegye meg. Protektorátus alá vették az országot, és biztosították, hogy annak az ipara folyamatosan termeljen, természetesen a német hadiipar megrendeléséinek megfelelően. Mindez főnyeremény volt a német hadiipar számára, mert a korszerű termelőhelyeket és a képzett munkásokat készen kapták. A szlovákok alig várták a cseh elválást, mert eddigre már nagyon megbánták az 1920-as egyesülést. A németek támogatták az önállóvá válást és a szlovákok ezért, mint szövetségesek elsőként segítették a német érdekek megvalósulását.

A nyugat mit szólt ezekhez a lépésekhez?

Érdekes, de szinte semmit. A mostani elképzelések szerint a britek és franciák így akarták a németeket egy meggondolatlan – más szóval: előkészítetlen – háborúba belevinni. Nem igazán látták, hogy mire képes a német hadigazdaság, úgy hitték, hogy évekkel a németek előtt járnak. Egy kezdetleges állapotban lévő hadsereget „megregulázni" nem jelenthetett volna számukra nagy gondot, ami újra visszavethette volna a német fejlődést.

Mi volt a II. világháború kirobbanása előtti utolsó lépcsőfok?

Lengyelország, ami meglehetősen nagy szálka volt a német vezetés szemében több szempontból is. Egyrészt az elcsatolt Szilézia iparilag nagyon fejlett volt. Emellett pedig a Balti-tenger térsége, amely hagyományosan németek lakta terület volt. Az 1920-ban a párizsi békeszerződéssel megalakult Lengyelország számára pedig a legnagyobb problémát az jelentette, hogy nem volt tengeri kijárata. A franciák segítségével kiharcoltak egy száz kilométer hosszú tengerpartot, ezzel viszont kettészakították a hagyományos porosz területeket. Ráadásul így a németek a keleti területeikre csak a tengeren keresztül tudtak eljutniuk. A németek először nem mertek erőszakosan fellépni. Lehetőséget kértek a lengyelektől arra, hogy legyen egy, a területen áthaladó vasút és autópálya. Az így átadott területeket máshol adták volna vissza, és egyéb más ígéreteket is tettek annak fejében, ha a lengyelek biztosítják az összeköttetést a keleti tartománnyal. A franciák és britek először itt avatkoztak be közvetlenül a politikai folyamatokba, és megtiltották a lengyeleknek, hogy elfogadják a német ajánlatot. Valószínűleg ekkor már alkalmasnak látták az időt arra, hogy a németeket beugrasszák a háborúba.Mindezek mellett Lengyelországban 1939. nyarán nagyon „vad" belpolitikai állapotok alakultak ki. Az erős németellenes politika miatt gyűjtőtáborokba internálták a német nemzetiségű lakosokat, valamint az állásaikból is sorra bocsátották el a németeket. A lengyelek ugyanakkor tele voltak önbizalommal, mert maguk mögött tudhatták Franciaországot, aki fegyverekkel segítette a hadsereg felszerelését. Ebben az időben lengyeleknek harminchat hadosztályuk állt bevetésre készen.

Végül mi váltotta ki a németek támadását?

A német-lengyel határon ezekben a hónapokban sorozatos incidensek történtek. A lengyel határhoz közeli német kisvárosban, Gliwicében, ahol a németek rádióállomást üzemeltettek, augusztus 31-én este a szokásos adást sugározták, amikor valakik megtámadták az adót. A hallgatók élő, egyenes adásban hallhatták a támadást, a lengyel kiabálásokat. A rádiónál dolgozókat sorra leölték, de a közeli laktanyából kivezényelt német rohamosztag gyorsan vissza verte a támadást. Hitler még azon az éjszakán rádióbeszédet mondott, amiben hangoztatta: ez volt az a határsértés, amit többet nem tűrnek el, és minden lövésre lövéssel válaszolnak. Ezért másnap, szeptember elsején hajnali 4 óra 45 perckor Németország keletről és nyugatról megindította a támadását Lengyelország ellen. A lengyelek meg „lesték az órát", és várták, hogy a szövetséges francia és brit csapatok mikor fognak már a segítségükre sietni. A „segítség" 3-án érkezett meg, amikor a szövetségesek, de még sok más ország is elítélte a támadást és hadat üzentek Németországnak. Ezen kívül más nem történt, és a németek szeptember 27-ére elfoglalták az egész országot. Ugyanakkor az ország keleti részét a szovjetek szállták meg, ami része volt annak a megállapodásnak, amelyet a németek augusztus 23-án kötöttek az oroszokkal. Az azonban a mai napig nem tisztázott, hogy valójában mi is történt a rádióállomásnál. Természetesen a német propaganda már másnap a lelőtt emberek holttesteivel bizonygatta a külföld felé, hogy a támadók lengyelek voltak. Aztán már a háborút követően, a nürnbergi perben jött elő egy olyan állítás, amely, ami cáfolni látszott az eredeti „tényeket". Egy német tiszt ugyanis állította, hogy az ő vezetésével német fegyencek lengyel egyenruhában támadták meg a rádióállomást. Ezt a bejelentést azonban a vallomáson kívül semmivel nem bizonyították, ezért a kérdés továbbra is nyitott maradt. Immár több mint hét évtizede nem tudjuk, hogy provokáció vagy lengyel támadás történt azon az estén, amely után hat évig dörögtek a fegyverek Európában és a világ nagy részén.

Fotó: Archív