Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A cél változatlan, a módszerek újak

Szöveg: Révész Béla | Fotó: MH KIKNYP |  2021. január 22. 8:06

A járvány a Magyar Honvédség alakulatait sem kerüli el, az ellene való védekezés pedig merőben újszerű munkavégzést követel meg a katonáktól. Különösen igaz ez az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) feladataira, hiszen toborzási és egyéb tevékenységei általában megkövetelik a személyes kontaktust. A megváltozott helyzetről Vitár Zsolt alezredessel, az alakulat parancsnokhelyettesével beszélgettünk.

Vitár Zsolt alez_Kollár Aliz t. hdgy

Mi volt az MH KIKNYP kiemelt feladata a 2020-as évben?

A fő feladatunk a tavalyi és az idei évben is, hogy a járványügyi helyzet ellenére biztosítsuk a toborzás folyamatosságát, a honvédség feltöltését. A Magyar Honvédség a kormány munkahelyteremtő programjához azzal csatlakozott, hogy a munkájukat elvesztett állampolgárok részére lehetőséget biztosít speciális katonai szolgálatra. A vírushelyzet egyébként megnövekedett érdeklődést és jelentkezést eredményezett. Parancsnokságunk az egészségügyi dolgozók leterheltségének csökkentéséhez is hozzájárul, de a határmenti védekezésben és a rendőrökkel közös járőrfeladatokban is részt vesznek kollégáink.

Járőrszolgálat_Szöllősi Gergely hdgy.

Milyen újításokat kellett bevezetni az alakulatnál a COVID-19 járvány miatt?

Kórházsegítő

A járványhelyzet szinte valamennyi szakfeladat ellátására hatással van, a legtöbb újítást azonban a toborzás, a honvédelmi nevelés, illetve a szociális gondoskodás területén kellett alkalmaznunk. Amellett, hogy nyitottnak kell lennünk a modern technikai megoldásokra, a szerződéses katonai szolgálatra történő felvételi eljárásnak van olyan pontja, amelynél megkerülhetetlen a személyes találkozás. A pandémiás időszak számos kihívás elé állít bennünket, például online állásbörzéken és pályára irányító előadásokon népszerűsítjük a katonai hivatást, tájékoztató videókat forgatunk, hogy felkeltsük a fiatalok érdeklődését, az iskolás korosztállyal Skype segítségével, a nyugállományúakkal pedig telefonon tartjuk a kapcsolatot.

A toborzási rendszerben milyen változások történtek?

Az ügyfélszolgálati tevékenységünk folyamatos, azonban arra kérjük az érdeklődőket, hogy először inkább telefonon vagy e-mailben vegyék fel velünk a kapcsolatot. A toborzóirodákat a járványügyi szabályoknak megfelelően rendeztük be, tömegesen nem fogadjuk a jelentkezőket, helyette egyéni, személyre szabott toborzó tájékoztatót tartunk. Az önkéntes területvédelmi tartalékos állományba jelentkezők háziorvosi és pszichológiai vizsgálatának folyamatossága érdekében minden megyében megkerestük azokat a háziorvosokat és pszichológusokat, akik a rendkívüli intézkedések betartása mellett – akár online formában is – elvégzik a szükséges vizsgálatokat. A kormány munkahelyteremtő intézkedéseihez csatlakozva jelentős szerepet vállalunk a speciális önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálat népszerűsítésében, illetve fogadjuk a jelentkezéseket is.

Hány szerződéses katona állt szolgálatba a tavalyi évben és hány hivatásos?

2020-ban több mint 4000 fő létesített valamilyen jogviszonyt a Magyar Honvédséggel, amelyből több mint kétezren választották a hivatásos és szerződéses szolgálati formát.

A hadisírgondozásra hogyan hatott a járvány, milyen jellegű munkákat sikerült annak ellenére is elvégezni?

A járvány miatt a sírfeltárásokat, illetve a levéltári kutatásokat fel kellett függeszteni, ellenben ez az időszak lehetőséget nyújt a szakterület képviselőinek a már meglévő adatbázisok pontosítására, internetes adatbázisokkal történő összevetésére, az elektronikusan fellelhető kutatási anyagok összegyűjtésére. Minden olyan feladatot folytathatnak a kollégák, amely nem igényel közvetlen emberi érintkezést. Ez olykor nem egyszerű, azonban akár új utakat is megnyithat előttük.

Hadisír_Kollár Aliz t. hdgy

A honvédelmi nevelés tekintetében mik voltak 2020-ban az elsődleges szempontok?

Elsősorban az, hogy ne sodorjuk veszélybe a gyermekeket és nevelőiket, ugyanakkor jelen legyünk a mindennapjaikban, és a járványügyi szabályokat betartva szervezzük meg az Országos Haditorna Verseny elődöntőit azokban a megyékben, ahol elég intézmény jelentkezett. Több megyében is elhalasztottuk az őszi fordulót, ezeket tavasszal rendezhetjük meg leghamarabb. Online formában az összes intézménnyel tartjuk a kapcsolatot, honvédelmi alapismereteket oktatunk, pályaorientációs beszélgetéseket tartunk, vagy tájékoztató anyagokat küldünk számukra.

Haditorna Verseny_Koncsek Barna fhdgy

Hány önkéntes tartalékos katona jelentkezett 2020-ban - ebből hányan voltak alkalmasak?

A több mint 3000 jelentkezőből mintegy 2500-an kötöttek valamely tartalékos szolgálati formára szerződést.

A speciális önkéntes tartalékos szolgálat lehetőségével összesen hány ember élt? Mennyire váltotta be a rendszer a hozzá fűzött reményeket?

A szolgálati forma sikeresnek mondható, eddig mintegy ezren éltek a lehetőséggel. A júliusi induláskor csaknem négyszázan, a szeptemberi második ütemben több mint háromszázötvenen, majd októberben újabb kétszázan kezdték meg a programot, mely akár már februárban folytatódhat. Az ezzel kapcsolatos információkat igyekszünk minden lehetséges fórumon eljuttatni az érdeklődőkhöz. Speciális tartalékosként akár egy éven keresztül stabil keresethez lehet jutni, de a program alatt, vagy utána lehetőség van szerződéses, vagy más tartalékos katonai szolgálatot is vállalni. A szerződés bármikor felbontható, így azok is kipróbálhatják magukat, akik régóta szeretnének katonák lenni, de eddig nem mertek belevágni.

bevonulás_Kollár Aliz t. hdgy. jpg

A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program milyen hatásait érzik leginkább a szervezetnél?

Az új haditechnikai eszközök érkezésével egyenes arányban nő a jelentkezőink száma is. A Leopard 2A4 harckocsik például annyira megmozgatják a fiatalok fantáziáját, hogy sokan az ország másik feléből is a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandárhoz szeretnének jelentkezni.

Mik az alapvető céljaik 2021-re?

Alaprendeltetésből adódó feladatunk a Magyar Honvédség személyi állományának feltöltése, párhuzamosan a katonai tanintézmények hallgatói létszámának biztosítása. Az elöljárói feladatszabásnak megfelelően folytatjuk a szerződéses és tartalékos katonai pálya népszerűsítését. A hagyományosnak mondható megoldások mellett igyekszünk innovatív módszereket alkalmazni. A januári és februári időszakban a pályára irányítás van fókuszban, ekkor újra felvesszük a kapcsolatot az intézményekkel, a továbbtanulás előtt álló diákokkal, akiket a járványhelyzet miatt online eszközök segítségével érünk el. A nyolcadik osztályosok körében játékos formában népszerűsítjük a katonai pályát, miközben tájékoztatást adunk számukra a Honvéd Kadét Programról és a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola képzési sajátosságairól. A középiskolások körében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar széles képzési kínálatát népszerűsítjük, a tavaszi időszakban pedig már az Acélkocka Altisztképzési Rendszer egyéves, tanfolyamrendszerű képzését, melyre a tavalyi évben is többszörös volt a túljelentkezés.

Címkéktoborzás