Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A csend katonái – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2020. október 17. 13:38

A sikeres hadviselés egyik legfontosabb eleme az ellenség kifürkészése. Ez a korántsem egyszerű és veszélytelen feladat a felderítőkatonákra vár, akik akár a víz alatt is képesek megközelíteni a célterületet.

Magyar_Honvéd_október_borító

Mint azt Hollós Péter őrmester, az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred mélységi felderítőszázada 2. szakaszának csoportparancsnok-helyettese elmondta, a Magyar Honvédségen belül egyedül ebben az alegységben szolgálnak ejtőernyős képességgel is rendelkező búvárok. Ők alapvetően klasszikus felderítőkatonák, akik különböző – például a szembenálló erőkre vagy a terepadottságokra vonatkozó – információk megszerzésére specializálódtak.

– Esetünkben a „plusz” az, hogy a célterületre kijutás egyik, nehezen észlelhető formája lehet a vízfelszíni vagy víz alatti úszás, vagyis a búvárkodás. Ha viszont már a helyszínre érünk, onnantól már a felderítőharcászat elemeit alkalmazva hajtjuk végre mi is a harci feladatainkat – jegyezte meg az őrmester.

De mikor lehet rájuk szükség a békés küldetések során? Nos, példaként említhető a minden évben több alkalommal végrehajtott vízi átkelési kiképzés, ahol a debreceni búvárok végzik a meder felderítését. A katonák ilyenkor az átkelési szakasz szélességében egymás mellé felsorakoznak, majd egy kötél segítségével, azonos sebességgel mozogva alaposan megvizsgálják, kézzel végigtapogatják a medret. Hasonlóképp fontos, hogy a helikopteres vízbe kihelyezés gyakorlása előtt is ellenőrizzék a kiszemelt területet. Például az orvhalászok varsáit rögzítő oszlopok komoly veszélyforrások, pláne, ha jelöletlenül, a vízfelszín alatt bújnak meg, s ezáltal súlyos sérüléseket okozhatnak a vízbe érkező katonáknak…

További részletek a Magyar Honvéd magazin október 16-án megjelent számában!