Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A dallamok bűvöletében

Szöveg: Dr.Varga József |  2007. december 3. 10:50

Azt mondják zenei élményről, a dallamok lélekre való hatásáról beszélni olyan, mint egy festmény színeiről sötét pincében áradozni. Mégis megkísérlem, mert a szentendrei MH Központi Kiképző Bázis hagyományos összetételű katonai fúvószenekara által adott hangverseny erre feltétlenül alkalmat ad.

A Dalmadi Zoltán százados, karnagy és Rixer Krisztián főhadnagy által vezetett zenekar művészei bebizonyították, hogy nem csak hangszerük mesteri kezelői, hanem igazi művészek, akik a hagyományos katonazene műfaján túl képesek igényesen, magas színvonalon megszólaltatni a klasszikus műfajok legismertebb zeneszerzőinek darabjait.

Noha az együttes még nem tekinthet vissza hosszú idejű együttdolgozásra, hiszen mindössze alig két éve, hogy az átalakítás miatt megszűnő tapolcai és kalocsai zenekarok zenészeiből összeállt a jelenlegi csapat, eddigi teljesítményük és terveik elismerésre méltóak.

A bázis állandó és változó állományának adott zenei esteken, amelyek közül az első – november 22-n- többek között Lehár, Brahms, Kálmán Imre műveinek zenekari megszólaltatása volt, a második pedig pontosan egy héttel később főként hangszeres szólistákra épült, Dr. Isaszegi János mk. vezérőrnagy, a bázis parancsnoka hangsúlyozta az élőzene jelentőségét a kiképzés, a kötelékek alaki felkészítésének folyamatában, ezzel együtt bátorította zenészeket a műfaji sokszínűség fenntartására és továbbfejlesztésére.

Az előadások közönségsikere és a katonai rendezvények zenei kiszolgálásának elöljárók általi elismerése bizonyítja, hogy az MH Központi Kiképző Bázis zenekara olyan zenekar, amely nem csak a katonai szervezet életében jelentős, hanem a magas színvonalú művészeti életéről híres Szentendre programjaiban is méltó módon képviselheti a Magyar Honvédséget.