Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Országos tüzérnap és tüzérbál

Szöveg: honvedelem.hu |  2007. december 3. 11:27

Védőszentjük, Szent Borbála napja, a tüzér fegyvernem ünnepe. A Magyar Honvédség tüzérei idén közösen ünnepeltek a tatai Klapka György lövészdandárnál.

A november 30-án megrendezett országos ünnepi állománygyűlésen a tatai tüzérek mellett részt vettek a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Műveleti Támogató Tanszékének tüzér szakos hallgatói, valamint a Magyar Honvédség tábori és páncéltörő tüzér szervezeteinek képviselői is.

Megnyitójában Gulyás Géza őrnagy, a Magyar Honvédség egyetlen tüzérosztályát magába foglaló harci-támogató zászlóalj parancsnoka köszöntötte az ünneplő tüzéreket, majd Huszti András dandártábornok, a tatai alakulat parancsnoka mondott ünnepi beszédet. Kiemelte: a haderő átalakításában – annak ellenére, hogy ez a Magyar Honvédség jelenlegi szervezeti felépítését vizsgálva nem látszik – a közeljövőben ismét felértékelődik majd a tüzér fegyvernem helyzete. A tábornok emellett hangsúlyozta: példaértékű az, ahogyan a tüzérek végzik szakmai feladataikat, és ápolják hagyományaikat.

1595871229
Az ünnepség elismerések és jutalmak átadásával folytatódott. A Ludovika Akadémián alapított Borbála-kard másolatát öt évvel ezelőtt adták át először a legjobb tüzérhallgatónak. Idén eme elismerést Szudár Csaba negyedéves hallgató vehette át dr. Felházi Sándor mérnök alezredestől, a tüzér képzésért felelős tanszékvezető egyetemi docenstől.
A tüzérnapok alkalmával hagyományos, tiszteletbeli tüzéravatás az alakulótéren, a nagykátai tüzér hagyományőrzők hatfontos lövegének elsütésével kezdődött. Az avatáshoz a jelet Pintér József vállalkozó, az 1. számú tiszteletbeli tüzér adta meg.

Az országos ünnepségsorozat leglátványosabb részét, az ugyancsak hagyományos tüzérbált, másnap rendezték meg a Stefánia Palotában. A jó hangulatú rendezvényen közel százötvenen vettek részt, s méltó környezetben szórakozhatott együtt a mgyar tüzérség három generációja