Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A dróntámadások leállítását szorgalmazza Pakisztán washingtoni nagykövete

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. július 29. 18:34

Pakisztán washingtoni nagykövete azt szorgalmazta július 27-én, pénteken, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vessen véget pakisztáni területen a pilóta nélküli repülőkkel végrehajtott támadásoknak.

Az aspeni biztonságpolitikai fórumon tartott pódiumbeszélgetés során Sherry Rehman nagykövet hangsúlyozta, hogy a dróntámadásokkal sikerült meggyengíteni az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetet, de most már csak azt érik el velük, hogy új lázadók állnak csatasorba.

Pakisztán a dróntámadások leállítását követeli, és ebben nincs helye kompromisszumnak – mondta a diplomata, aki Douglas Lute fehér házi tanácsadóval folytatott vitát.

Zahir ul-Iszlám, a pakisztáni hírszerzés márciusban kinevezett új főnöke a jövő héten látogat Washingtonba, hogy megbeszélést folytasson David Petraeusszel, a CIA igazgatójával. Ez lesz az első találkozójuk, és a pakisztáni vendég várhatóan ezt a követelést is előhozza. A tárgyalástól egyik fél sem vár komoly előrelépést, de esélynek tekintik arra, hogy a tavaly május óta több incidens miatt megromlott kétoldalú viszonyt rendbe hozzák.

Lute nem kívánta kommentálni a CIA drónprogramját, de amerikai tisztség viselők magánbeszélgetések során jelezték, hogy a támadások folytatódnak a jövőben is, mert Pakisztán nem tudta vagy nem akarta célkeresztbe fogni a fegyveres szélsőségeseket. Pakisztáni illetékesek ugyanakkor közölték, hogy a hírszerzési értesülések – a drónokkal begyűjtött információk – megosztására akarják kérni az Egyesült Államokat, hogy a pakisztáni erők célzott támadásokat indíthassanak a lázadók ellen.

A pakisztáni nagykövet felháborítónak nevezte, hogy egyes amerikai képviselők azt állítják: Pakisztán menedéket nyújt az al-Kaidának és az Egyesült Államok más ellenségeinek. Úgy fogalmazott, hogy a pakisztáni hadsereg keményen küzd a szélsőséges fegyveresek ellen.

Az utóbbi hónapokban 52 alkalommal figyelmeztették a NATO-t, amikor észrevették, hogy fegyveresek lépik át az afgán-pakisztáni határt.

„A szuverenitás kiváltságokkal, de egyúttal felelősséggel is jár" – hárított Lute, aki felszólította Pakisztánt, hogy fokozza erőfeszítéseit az afganisztáni tálibok elleni küzdelemben.