Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A FINABEL igazgatóját fogadta a szárazföldi haderőnem szemlélője

Szöveg: a Magyar Honvédség Parancsnoksága |  2021. február 19. 10:04

Mario Blokkent, az Európai Szárazföldi Interoperabilitási Központ igazgatóját fogadta Takács Attila vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága szárazföldi haderőnemi szemlélője február 18-án, Budapesten.

FINABEL_3

2021. áprilisától egy éven keresztül Magyarország látja el a FINABEL elnökségi feladatait, így a találkozó során a felek többek között az elnökség átvételét és ennek előkészületeit pontosították. Az elnökség feladatainak áttekintése során külön kitértek a 2022-ben megrendezendő Európai Szárazföldi Parancsnokok képességfejlesztési konferenciájára is, amelynek helyszínét Magyarország adja majd és amely kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a közös szakmai és kulturális programokon túl lehetőséget nyújthat a részt vevő katonai vezetők számára a szárazföldi haderővel kapcsolatos kétoldalú egyeztetésekre is.

A FINABEL-t 1953-ban hozták létre Franciaország, Olaszország, Hollandia, Belgium és Luxemburg védelmi minisztériumainak közreműködésével, az országok francia nevének kezdőbetűiből eredetileg FINBEL-nek hívták. Németország (franciául Allemagne) 1956-os csatlakozásával bővült ki a mozaikszó FINABEL-re.

A szervezet feladatai közé tartozik, hogy elősegítse és megkönnyítse a szárazföldi erők együttműködési képességét a katonai koncepciók, doktrínák és eljárások összehangolásával. A tagállami igényeknek megfelelően ajánlásokat, iránymutatásokat fogalmaz meg és kutatásokat készít a döntéshozók számára. Kiegészíti és együttműködik az EU és a NATO katonai struktúráival.

A közel hetvenéves működés során mára az Európai Uniós tagállamok szárazföldi haderejének több mint kétharmada csatlakozott a szervezethez: Magyarország 2015-ben, a szomszédos országok közül Szlovákia 2006-ban, Románia 2008-ban, Horvátország és Szlovénia pedig 2016-ban.

FINABEL_2