A futás a legrugalmasabb sport

Szilvia 2003 óta fut rendszeresen, mint amatőr sportoló. 2006 óta az ultratávokat szereti a legjobban, azokban ért el sikereket. A futás a mindennapjai része, nagy boldogságot, szabadságot, sikerélményt nyújt neki. Dobogós helyezései mellett legalább annyi örömet jelent számára, ha más embereket is motiválni tud abban, hogy elérjék a maguk elé kitűzött célokat. Több mint tíz éve rendszeresen tart cégek részére motivációs előadásokat. Eddig két könyve jelent meg „Másfél nap az élet” és „A homokdűnén túl” címmel.

Miért döntött úgy, hogy csatlakozik a 175 kilométeres kihíváshoz?

Azért volt szimpatikus számomra ez a lehetőség, mert újabb alkalom nyílt arra, hogy más embereket is mozgásra sarkalljak. Ezzel fel tudom hívni a figyelmet olyasmire, ami esetleg motiváló és kihívást jelentő lehet. Talán arra ösztönzi az embereket, hogy egy picivel többet mozogjanak, vagy netán, most ebben az időszakban kezdjenek el sportolni.

Mikor kezdi el a kihívást?

Igazából nem szabtam meg határidőt, vagy időintervallumot magamnak. Februárban kapcsolódtam be és arra gondoltam, hogy az egész kihívás végén összeadom, hogy pontosan mennyi kilométert gyűjtöttem ebben az időszakban.

A 246 kilométeres Spartathlont kevesebb mint huszonhét óra alatt teljesítette. Többnapos versenyeken is részt vesz, melyek akár 300 kilométer feletti távokat jelentenek. Mennyi idő alatt lesz meg a mostani táv?

A 175 kilométeres táv az edzéseimnek egy darabkája. Szinte egy heti mennyiség. Alapvetően nagyon hosszú versenyekre készülök, tehát elég gyorsan megvagyok vele, és elég sokszor le tudom futni ezt a távot a kihívás végéig, április 7-ig. De most nem is ezt a részét tartom fontosnak, hanem magát az eseményt, hogy a Magyar Honvédséggel karöltve népszerűsíthetem ezt a sportot, másokat mozgásra buzdítok és ezáltal egy közös halmaz nyílik a sport és a honvédség között.

Milyen edzésrendben készül fel a versenyekre?

Hát ez nagyon változó. Általában órákra edzek, tehát adott időtartamra heti két edzésem van, ami hosszabb. Van egy öt óra időtartamú edzésem, egy három-négy órás, a többi napokon pedig egy-két órát szoktam futni. Emellé jönnek az erősítő edzések és a mobilizálás.

Sokan figyelik, követik tevékenységét, számos sportolónak, futónak példaképe. Milyen visszhangra számít?

Mikor megosztottam és híre ment ennek az együttműködésnek többen jelezték számomra, hogy erőre kaptak és így már van kedvük az újabb próbatételhez. Sokaknak fontos, hogy legyen valaki, aki mondjuk a futásban vagy bármilyen más sportágban hiteles, illetve sokan követik az oldalát, hívja fel a figyelmet erre az eseményre. Azt gondolom, hogy az én szerepem ebben az esetben gyakorlatilag az, hogy minél több emberhez eljusson a futás, a mozgás szeretete.

Számos alkalommal segíti alapítványok munkáját, jótékonysági futásokon vesz részt. Nem idegen az ön számára, hogy bizonyos célok mellé áll.

Egy ilyen megmozdulás, mint a 175 kilométeres kihívás, vagy akár egy alapítványi esemény nagy nyilvánosságot tud kapni. Elindítja az emberek gondolkodását, hogy többet mozogjanak, vagy netán alapítványnál segítséget nyújtsanak. Egy ilyen esetben a mozgás forintra váltódik. Azok, akik csatlakoznak, közvetlenül semmiféle anyagi támogatást nem nyújtanak, csupán annyit kell tenniük, hogy mozognak és ezáltal segítenek. Ez nagyon sok embernek plusz motivációt jelent és természetesen nekem is. Én mindenképpen edzek, de mégis annyira jó, amikor nem teljesen öncélú a futásom, hanem segítek vele.

Motivációs trénerként is dolgozik. Van bármilyen üzenete azoknak, akik most kezdenék el a futást?

Először is olyan célokat kell kitűzni, ami az egyént valamiért megmozgatja belül, amire úgy igazán vágyik. Nagyon fontos, ha bármibe belefogunk, akkor tudjuk, hogy azt miért tesszük, tehát mi is a célunk. Ez fogja megadni a motivációt és azt a plusz lelki töltetet, ami miatt az ember képes minden egyes nap elindulni mozogni. Ezek a célok mindig egyéniek és soha ne hasonlítsuk magunkat másokhoz. Reálisan mérjük fel magunkat. Az a lényeg, hogy legyen benne valami kihívás, egy picit nehéz legyen, hogy oda kelljen tenni magunkat, de mégis lássuk azt, hogy egy adott időn belül elérhető az, amit kitűztünk. Hogyha ezt a 175 kilométeres távot valaki hosszúnak gondolja, lehetősége van arra, hogy négy fős csapatban teljesítse a távot. Ez viszont már nem lehetetlen küldetés kategória. A másik, hogy egyáltalán nem szégyen, hogyha ebbe a távba egy kicsit belegyalogolunk, vagy nem tartunk végig fergeteges tempót. Ez a próbatétel egy közösségnek is rendkívül jó cél és közösségépítő hatása van. Az együtt töltött idő alatt lehet egymást buzdítani, segíteni. Jó esetben ez akár oda is vezethet, hogy megszeretik ezt a mozgásformát, és akkor talán nem csak ebben az időszakban, hanem utána is része lehet az életüknek. Azt gondolom, hogy ezek a kihívások indulási löketnek tökéletesek, mert később felfűzhetjük rá és hozzátehetjük a saját kis céljainkat. Ha Magyarországon csak húsz ember lesz, aki emiatt a kihívás miatt kezd el futni, és élete részévé válik a mozgás, már megérte.

Az ön esetében mi volt az indíttatás?

Nekem abszolút az egészségmegőrzésről szólt. Viszonylag gyenge voltam, amikor kezdetben nekiálltam futni. Előtte nagyon sokat betegeskedtem, kimerült voltam. A kisgyerekeimmel töltöttem a napom nagy részét, így ez egy kikapcsolódási lehetőség volt a számomra. A futás a legrugalmasabb sport: olcsó, bármikor és bárhol űzhető, csak ajánlani tudom mindenkinek.