Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A geopolitika visszatérése

Szöveg: Trautmann Balázs | Fotó: Nagy Gábor |  2022. február 21. 17:20

Napjainkban régen tapasztalt erősségű és kiterjedésű konfliktusok figyelhetőek meg, s éppen ezért értékelődik fel a geopolitika szerepe. A Nyugatra fenyegetően ható konfliktusokra csak közösen, összehangolt és együtt végrehajtott válasszal szabad élni a siker reményében – hangzott el a Danube Institute által szervezett „The Return and Transformation of Geopolitics” című nemzetközi biztonságpolitikai konferencián Budapesten, február 21-én, hétfőn.

IMG_9934

A rendezvényt Tony Abbott, volt ausztrál miniszterelnök nyitotta meg. Hangsúlyozta: a történelem arra tanít minket, hogy a haladás nem elkerülhetetlen, az igazság nem mindig győzedelmes, hogy mindig a jó győz és a veszély örökké ránk leselkedik. „Mindezek mellett arra is megtanított minket, hogy felismerjük: az egyes személyek vagy közösségek cselekedetei, tettei igenis számítanak és képesek befolyásolni a világ történelmének folyását. S képesek lehetnek erre most is” - tette hozzá Tony Abbott.

IMG_9859

Németh Gergely, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára felszólalásában a védelmi képességek és ezek alkalmazásának hajlandóságát emelte ki - mint a védelempolitika fontos alapelemeit. Emlékeztetett: alig három hónap alatt jelentős változások történtek a világban: a nyugati államok kivonulnak Maliból, Ukrajna keleti határainál jelentős feszültségek alakultak ki, az ISIS-hez köthető erők ismét akciókat hajtanak végre, és a jelek szerint Afganisztán is egyre mélyebbre süllyed a káoszba.

„A világ ismét egyre veszélyesebb helynek ígérkezik. A védelem nemzetként és szövetségi szinten is fontos számunkra, ezért szeretném az önök figyelmét felhívni a magyar védelempolitika változásaira az elmúlt esztendőkben” – mondta, kiemelve: a 2014-es ukrajnai események és a migrációs válság okozta kihívások „tökéletes vihart” eredményeztek, ami befolyásolta hazánk védelempolitikai felfogását is. Németh Gergely felidézte: hazánk is vállalta a fokozatosan, GDP-arányosan a védelmi költségvetés 2 százalékra emelését, és 2017-ben megkezdődött a Magyar Honvédség átfogó, minden területre kiterjedő modernizációs programja is.

IMG_9924

Előadásában Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára a 100 évre visszanyúló amerikai-magyar diplomáciai együttműködéssel kapcsolatban emlékeztetett: a Magyar Honvédség és az Ohiói Nemzeti Gárda már 1993-ban megkezdte az együttműködést, ami hazánk NATO-csatlakozásának elősegítésében kapott fontos szerepet. Ezen a kapcsolaton keresztül az Egyesült Államok jelentős segítséget nyújtott a honvédség modernizálásához. 1999, azaz Magyarország NATO-csatlakozása óta pedig a partnerből szövetséges lett - emelte ki az államtitkár. Szabó István hangsúlyozta: ennek is köszönhető, hogy míg 1999-ben a haditechnikai eszközök, felszerelések 95 százaléka még szovjet eredetű volt, ez 2019-re 50 százalék alá csökkent és 2032-re pedig elenyésző arányú lesz.

„Hazánk vállalta és teljesíti is, hogy 2024-re a védelmi költségvetés eléri a GDP két százalékát” – fogalmazott az államtitkár, hozzátéve: ma már az amerikai és a magyar katonák együtt szolgálnak a Nyugat-Balkánon és más, fontos területeken is. „Nem csak a NATO-tagság köt össze minket, de a közösen vallott értékek, a közös biztonsági érdekek is. Magyarország ma megbízható partner, s kimondható: nem csupán élvezzük a biztonság adta előnyöket, de hozzá is járulunk annak megteremtéséhez” – húzta alá Szabó István.

Kapcsolódó cikkek